19 °C Budapest

Ez most a sláger a Tescóban, Lidlben, Aldiban: siess, le ne maradj róluk

2018. június 15. 12:00

Június közepén elkezdődött a foci világbajnokság, de ezen a héten vasárnap még az apák napja is beköszönt. Úgyhogy a család férfi tagjai fürdőzhetnek a rivaldafényben a 24. héten. Ennek apropóján megnéztük, hogy milyen akciós ételekkel és italokkal lehet a legjobban kihozni a hétvégi lakomákat. Hiszen, mint mindenki tudja a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, nem pedig a nyakkendőkön és zoknikon keresztül.

Június közepe van, és a foci vébé startja mellett a 24. hét hétvégéjén ünnepli a világ az apákat is. Persze mondhatnánk, hogy mi lehetne nagyobb ajándék a férfiak millióinak, minthogy egy hónapon keresztül a nap szinte bármelyik szakában nézhetnek focimeccset. Ennek ellenére, ha már az anyáknak úgyis tradicionálisan kijár a megkülönböztetett figyelem májusban, akkor az apáktól se vegyük el ezt, csak azért "mert". Ha mindez nem volna elég, az  Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is arról beszélt néhány napja, a Tisztelet az édesapáknak című konferenciáján, hogy

fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében.

Mindezek apropóján megnéztük, hogy a legnagyobb magyarországi áruházak, milyen akciókkal várják az apáknak/férfiaknak kedveskedni vágyókat. De persze a sörökön és a nassolnivalók mellett gondoltunk a vasárnapi ebéd hozzávalóira is.

Tesco

A Tescóban a fürtös paradicsom 44 százalékkal olcsóbban, 279 forintos kilónként áron kerülhet a lecsóba, míg a friss csirkecomb kilója 469 forintért vándorolhat a bevásárlókosárba. A sajátmárkás sertés-marha darált húsból fél kiló csomagolva 649, míg a Löwenbräu 189 forintért kerülhet az asztalra. A dinnyeimádók is örülhetnek, a többféle fajtájú termés ugyanis 199-től egészen 449 kilós áron érhető el. Virsliből is nagy a választék az akciós termékek között, 999 forintért például már beszerezhetünk egy kiló frankfurti sertésvirslit. Aki grillezni is kicsit, annak a Landhof griller 499, a flamengo csirke-felsőcombfilé pedig 699 forintért landolhat a hétvégi asztalán. Akinek viszont a már említett Löwenbräu túl fapados, az vehet Pilsner Urquellt 269, Edelweisst 349, illetve Asahit 229 forintos áron. 

A Tesco további akcióiért fusd át a hiper további ajánlatait is!

Lidl

A diszkont szórólapjának a címoldalán hirdeti a Freeway Tonic, illetve Ginger Ale-t 139, a Crusti Croc Burgonyaszirmot 199, illetve az Argus maestic cseh világos lager sörét 149 forintos áron. De, hogy ne minden csak a "bűnös élvezetekről" szóljon, lecsópaprikát már 499 forintos kilós áron is be lehet szerezni, míg a fürtös paradicsom kilója 295 forintba kerül. A friss háztáji csirke kilójáért 649, a sertéstarjáért 1 159, a csevapcsicsáért 749, míg a pácolt csirkeszárnyak fél kilója 449 forintba kerül. Az Argus mellett lehet még venni Perlenbachert is, ami egy barna sör, és egy doboz belőle 199 forintba kerül.

A Lidl további ajánlataiért nézd meg az akciós kiadványukat itt!

Spar

A Spar már az akciósa nyitóoldalán ellövi a nagyágyút a meccsnézéskhez, hiszen a Borsodi 6pack sör 1 289 forintba kerül, amiért cserébe ráadásul még egy Borsodi Mestert is kapunk ajándékba. Aki csak egy üdítőzne annak a Coca-Cola 6 darabos dobozos packa jelenthet megoldást, ami 749 forintba kerül. A görögdinnye kilója egyébként 149, a kolbásszal töltött tarja 10 dekájáért pedig 199 forintot kell kiperkálni. A nasi fanok is ürülhetnek, mert a Chio termékei egységesen 25 százalékkal olcsóbban kaphatók a boltokban. Aki nem akar sokat bajlódni a pizza sütögetéssel annak a Feliciana pizza megoldást jelenthet 499 forintért, de persze a Rio Mare tonhaldarabok 3 darabos kiszerelésben 1 489 forintért is bemászhatnak a kosárkákba. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

További sparos akciókért ne hagy ki az áruházlánc 24. heti akciós újságját! 

Aldi

Az Aldiban a gyulai vagy csabai páros kolbász 519, a marhahátszín kilója 4 990, a csikre felsőcombfilé 539, míg a darált sertéshús 449 forintba kerül. Hogy ne kizárólag csak a sörök vigyék a prímet, a diszkontban például a Szekszárd Merlot Rosé 25 százalékkal olcsóbban, 599 forintért kerülhet az asztalra. A hamburger szerelmeseinek is csuroghat a nyála, hiszen az Aldi dupla oldalas hamburgerajánlóval készült a héten. Ezek alapján a grillburger 599, más harmburger-húspogácsa 849, míg a hamburger zsemle 219 forintba kerül. A vb szurkolás is dupla oldalt ért a diszkontnál, itt a vásárlók találhatnak chipset 499, de 799 forintért is, és persze sóspálcikát 369 vagy party-mix csemegét 699 forintért. 

Ennél jóval több aldis akciót a diszkont 24. heti kiadványában találsz!

Auchan

Az Auchan görögdinnyével támad címoldalon 149 forintos kilós áron, de ugyancsak kiemelt ajánlatként kezelik a Theodora ásványvizeket is 75, illetve 149 forintos áron. A hiperben a parázsburgonya kilója 269, a Karaván grillnyárs 799, a Pápapi garden grill grillkolbász 589, míg a Kühne made for meat szósz 799 forintba kerül. A húsimádók is örülhetnek a sertés lapocka 799 és 989, a pecsenyekacsa 799, a sertés pörkölthús 999, a sertéstarja 1 129, az afrikai harcsafilé 1 999, míg a fűszerezett grillcsirke elvitelre 1 205 forintba kerül. A bolt sorai között sasszézva találhatunk 6 darabos Dreher packot 1 199 foritért, de a Köbányai hatosért csak 1 099 forintot kell kiperkálni, igaz utóbbi dobozos. 

Ennél is több ajánlatért fusd át a hiper legújabb akciós ajánlatait!


NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm