Meglepető fordulat a Vörösmarty-téren - nem hittünk a szemünknek

Tegnap este azzal a céllal látogattunk el a vásárba, hogy megtudjuk, hasznot húznak-e abból az árusok, hogy a karácsony közeledtével egyre türelmetlenebb karácsonyi bevásárlók, akik zöme általában külföldi, nem mennek el a legközelebbi pénzváltóig és váltják át euróikat forintra, így marad az euróval fizetés.

Útban a Vörösmarty-tér felé

A Váci utca díszkivilágításának fényében sétálva akadtunk rá egy pénzváltóra, aki tegnap (2006. december 12-én) este egy euróért 251 forintot adott, míg fordított esetben nekünk 259 forintunkba került volna, ha eurót szerettünk volna vásárolni.

Sürgés-forgás magyar módra

Első körben úgy döntöttünk, hogy az árusokat magyar nyelven tesszük próbára, vajon mennyiért váltják nekünk az eurót, ha történetes az állítólagos tavalyi nyaralásról megmaradt eurónkkal szerettünk volna fizetni.

Négy standnál, egy bőrből készült termékeket, két kézi készítésű fajátékokat és egy üvegfúvó mester remekeit értékesítő eladót kérdeztünk meg arról, hogy ha a megmaradt eurónkkal szeretnénk fizetni, az mennyibe kerülne nekünk.

Tapasztalataink szerint egyedül a bőrművesnél próbálták úgymond lefölözni a váltást, 245 forintért szerették volna megvenni az általunk felajánlott eurót, amely egy majd 9000 forintos bőrkesztyű esetében körülbelül 200 forint hasznot jelentett volna nekik az egyébként is az átlag árnál jóval magasabbra tartott terméknél.

Nyelvváltás-élváltás?

Természetesnek éreztük azonban, hogy honfitársaikon nem akarnak nyerészkedni az árusok, egyikük jelezte is, hogy a 250 forinton való váltás kiváltság, amely csak a magyaroknak jár, ennél többet nem tud az eurónkért adni, ezért megpróbáltunk idegen nyelven vásárolni, hogy megtudjuk, jól éreztük-e, hogy valóban csakis nekünk szól-e.

Kellemesen csalódtunk, s bár az árusok zöme igencsak gyatrán, vagy egyáltalán nem beszélt németül, a kérdésünkre tört angolsággal válaszoltak, egyikük sem próbált meg úgymond "átverni" bennünket, német nyelvű önmagunknak ugyanúgy 250 forintért váltották az eurót, mintha magyarok lettünk volna.

S bár azzal az igencsak jóleső érzéssel térhettünk haza, hogy a karácsony szelleme mindenkire hat, és még egy bazárban se próbált senki hasznot húzni helyzetéből, azért el kell ismernünk, a Vörösmarty-téri vásár nem nekünk, magyaroknak szól, hanem a Váci utcához hasonlóan, a külföldi turistáknak, akik innen valami szép, magyaros dologgal térhetnek haza.

A standok zöme valamilyen magyar kultúrával kapcsolatos emléktárgyat, kerámiát, ruházatot, ékszert vagy Hungarikumot árusított, amelyek leginkább, a jól bevált fordulattal élve, nem a "mi pénztárcánkhoz" voltak beárazva. Ezt jól mutatja a bőrműves esete is, aki termékeit közel 50 százalékos felárral árusította egy belvárosi üzlet áraival összehasonlításban.

S mivel az árakat mindenki a saját elképzelései szerint állapítja meg, szinte egyezményesen magasan, az olyan könnyen leleplezhető, és a vásár hírét rontó trükkökre, mint az átváltás való "okoskodás" nincs szükség. Ennek ellenére kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy ezzel csupán egy helyen próbálkoztak meg.