2021. január 17. vasárnap Antal, Antónia

Máris túl vannak a válságon ezek a cégek? Így sikerült a kilábalás


A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest. A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre átlagosan 6,5 százalékos árbevétel-bővüléssel és 3,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak.

A bizalmi index kutatás legfrissebb eredményei alapján mérsékelten csökkent a hazai kkv szektor árbevétel- és nyereségvárakozása a következő évre. A várt árbevétel-növekedés mértéke 7,1 százalékról 6,5 százalékra, a várt profitnövekedés mértéke pedig 4,7 százalékról 3,6 százalékra csökkent az előző év azonos időszakában mért értékhez képest. Az előző negyedévben a kilátások kedvezőbbek voltak, ugyanis 8,8 százalékos árbevétel, és 5,3 százalékos nyereségvárakozással számoltak a cégek.

A szolidabb várakozások hátterében az állhat, hogy a cégek szerint a vírusjárvány miatti legnagyobb pénzügyi kiesés már megtörtént, a felmérés szerint a vírusjárvány következtében átlagosan 22 százalékkal csökkent a bevételük, amelynek áthidalására a hitelfelvételben gondolkodó cégek 84 százaléka hatékony megoldásnak tartja az NHP Hajrá programot

- mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az ipari cégek a legbizakodóbbak

A kkv-k árbevétel várakozásait tekintve a kisvállalkozások a legbizakodóbbak, ugyanis 7,6 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak. Őket 5,9 százalékkal követik a középvállalatok, illetve a mikrovállalkozások, akik árbevétel-növekedés várakozása 5,8 százalékra tehető. A szektorok közül 7,7 százalékkal az ipar számít átlag feletti árbevételre. A kereskedelmi szektor várakozásai egyébként 5,6 százalékról 6 százalékra növekedtek 2019 második negyedévéhez képest, az előző negyedévben viszont a kereskedelem számolt a legnagyobb mértékű árbevétel-növekedéssel (11,9 százalék).

Az eredményvárakozások tekintetében a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, akik 4 százalékos profitnövekedéssel számolnak, a közép, illetve kisvállalkozások ettől némileg alulmaradnak. Ágazatok szerint az ipari cégek várnak átlag feletti, 4,1 százalékos profitnövekedést, és ők maradnak el legkevésbé az egy évvel korábbi várakozásaiktól.

Bár a kutatás nem tér ki az alszektorok vizsgálatára, a vírusjárvány következtében főként a turizmusban, autóiparban, ingatlanszektorban jelentős forgalomesés volt tapasztalható, ezért a visszarendeződés várhatóan hosszabb időt vesz igénybe

- egészítette ki az eredményeket Kökény Roland, aki hozzátette: azt is megvizsgálták, hogy hogyan alakult a cégek árbevétele a járvány hatására. Általánosságban 10-ből 6 cég számolt be arról, hogy valamilyen mértékben csökkent az árbevétele, átlagosan 22 százalékkal. A legnagyobb mértékű csökkenés a szolgáltatószektorban és a kereskedelemben tapasztalható (25 százalék és 23 százalék), legkevésbé pedig az ipart és a mezőgazdaságot érintette (15 százalék és 6 százalék).

A likviditási nehézségek javítására az egyik legnépszerűbb megoldás az NHP Hajrá program, amely iránt áprilisi indulása óta egyre nagyobb igény mutatkozik. Jelenleg a kkv-k 13 százaléka szeretne külső forrást igénybe venni, közülük 84 százalék mondta azt, hogy fontolóra veszi az NHP Hajrá programban való részvételt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS