11 °C Budapest

Lebuktak a magyar milliárdosok: durván megszedték magukat a koronavírus-járvány alatt

2021. március 8. 14:02

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az egész világot, szinte nincs olyan szektor, amelyik ne érezné a hatását. Vannak azonban, nem is kevesen, akik a körülmények ellenére nem hogy megtartották, de még növelni is tudták a vagyonukat. Ahogy egy friss elemzés is rámutat: itthon 2019 és 2020 között 7 százalékkal több szupermilliárdost köszönthetünk Magyarországon.

A világ országait súlyosan megrázta a pandémia nyomán kialakuló gazdasági válság, szinte nincs is olyan szektor, melyet ne érintett volna valamilyen formában, de az is biztos, hogy a történelme során szinte még sosem változtak olyan ütemben a dolgok, mint az elmúlt egy évben. A 2010-es évek elejétől világszerte fokozatosan emelkedő gazdasági teljesítmény és az ebből fakadó fokozott gazdasági növekedés korszakát a vírus terjedése és a leállások, karanténok miatti bevétel- és termeléskiesések megszakították.

Azonban ha nem is sokan, de vannak olyanok, akiket nem hogy nem rázott meg a válság, de tovább tudták gyarapítani vagyonukat. A Knight Frank friss elemzéséből kiderül, mennyire növelte meg a pandémia a szegények és gazdagok közötti vagyoni különbséget. A nemrég publikált tanulmány felsorolja, országonként mekkora azoknak a személyeknek a száma, akik 30 millió dollárnál (nagyjából 9,3 milliárd forintnál) is több vagyonnal rendelkeznek. 

2015-ben 175 ennyire vagyonos ember élt Magyarországon, 2019-ben 226, 2020-ban már 242, és az előrejelzések szerint 2025-ben 313 lesz.

2015 és 2020 között 38 százalékkal emelkedett a vagyonosok aránya, 2020 és 2025 között feltehetően 30 százalékos lesz. Ez a 38 százalék, több mint egyharmados emelkedés soknak számít, de azért vannak ennél kiemelkedőbb adatsorok is a világban: Vietnámban például ez az arány 108 százalék, Tájföldön 44 százalék, Ugandában 60 százalék, Ausztráliában 57 százalék.

De nézzünk inkább szét a környező országokban:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Ahogy a grafikonról is kitűnik, hazánk Európa igazán tehetős országai között szinte elveszik, Németországban vagy az Egysült Királyságban az igazán vagyonosok a száma a magyarénak több százszorosa. Inkább csak a tendenciát érdemes megfigyelni, hogy 2015, 2019 és 2020 között miképp változott a számuk. Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban sőt, az Egyesült Királyságban is csökkent a számmuk, míg haznkban, Lengyelországban, Romániában emelkedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?