A lakosság 9 százaléka venne fel hitelt a következő 1 évben, a nem lakáscélú hitel tervezett összege 1,1 millió forint.
A hét közepétől már regisztrálhatnak a Széchenyi Kártya Program MAX hitelek iránt érdeklődő vállalkozások. A hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó államilag támogatott hitelprogram keretében hitelcéltól függően 0,5-3,5 százalékos, a futamidő alatt végig fix kamattal juthatnak forráshoz a cégek – hívják fel a figyelmet a Bankmonitor szakértői.
A vállalkozások jelenleg piaci feltételekkel már jócskán 10 százalék fölötti kamattal juthatnak hitelhez. A Széchenyi Kártya Program MAX (SZKP MAX) hitelek évi 0,5–3,5 százalékos nettó kamata ezt figyelembe véve rendkívül kedvező. Ráadásul – míg a piaci hitelek kamata jellemzően változó -, itt a teljes futamidő alatt fix kamattal lehet számolni. A hét második felében elindulhat a regisztráció A programot július 1-jével hirdették meg, de hitelkérelmet mindeddig nem fogadtak be a bankok, mert a részletes szabályok hiányoztak. Ez az akadály augusztus 1-jével elhárult: a Széchenyi Kártya Programot irányító Kavosz Zrt. honlapján megjelentek a termékekhez kapcsolódó hirdetmények, a cég közleményéből pedig az is kiderül, hogy a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Kavosz Zrt. irodáiban várhatóan a hét második felétől már indulhat a regisztráció.
A Bankmonitor szakértői felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a Kavosz regisztrációkor már tudni kell, hogy melyik banktól veszi majd fel a vállalkozás a hitelt. Első lépésként tehát célszerű a vállalkozásnak a Széchényi Max hitel finanszírozására nyitott bankot megtalálni. Ebben segíthetnek a Bankmonitor szakértői.
Milyen célokra vehető fel a kedvezményes hitel?
A Max alapelemeiben tovább viszi a Széchenyi Kártya Program keretében meghirdetett korábbi konstrukcióknál megszokottakat: a hitelcélok illeszkednek a vállalkozások finanszírozási igényeihez. Szinte minden célhoz található jól illeszkedő megoldás: a napi működési költségek biztosításához (folyószámlahitel), a forgóeszközköltségekhez (likviditási hitel), a fejlesztésekhez (beruházási hitel, lízing).
Ezen túl az új program kiemelten támogatja az energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő beruházásokat. Erre a beruházási hiteleknél megszokott feltételek érvényesek, kamata azonban kedvezőbb az általános célú beruházási hitelekénél (1,5 százalék helyett 0,5 százalék).
Új elem mindemellett, hogy az SZKP Max támogatást nyújt azoknak a cégeknek, amelyeknek a gáz-, villany és távhő költségei jelentősen emelkedtek az ukrán válsággal összefüggésben az energiapiacokon kialakult helyzet miatt. Ezek a cégek a folyószámlahitel-keretükön belül, annak 30 százaléka, de maximum 30 millió forint erejéig 1 százalék kamat mellett juthatnak hitelhez az SZKP Energiakártya révén.
Mennyibe kerül ez a cégünknek?
A hitelek kamata a júliusban meghirdetettnek megfelelően hitelcéltól függően évi 0,5-3,5 százalék között mozog, a teljes futamidő alatt fix.
Ezen túlmenően számolni kell évi 2 százalék kezelési költséggel is. Ez új elem (korábbiakban ilyen nem volt), ám a hitelpiacokon az elmúlt hónapokban történtek figyelembevételével még ezzel együtt is nagyon kedvezően alakulnak a hitelköltségek.
További kiadásként hitelcéltól függően számítani kell 0,06-0,35 százalék garanciadíjjal. A beruházási hiteleknél pedig egyszeri költségként folyósítási jutalékkal is (ennek összege folyósításonként 15 ezer forint).
Nézzük a konkrét termékeket
Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Max a napi működési költségek biztosításához igényelhető. Az hitelösszeg maximuma 250 millió forint. A hitel futamideje akár 3 év is lehet (1, 2 vagy 3 év). A hitel nettó kamata évi fix 3,5 százalék.
A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Max keretében – annak többlettámogatott hitelrészeként -bevezetik a Széchenyi Energiakártyát, amely az energiaválság által érintett vállalkozások által igényelhető 1 éves futamidővel. Kamata évi fix 1 százalék. Ez, ahogy azt már az előbbiekben jeleztük a folyószámlahitel 30 százaléka, de maximum 30 millió forint keretösszegig igényelhető.
Széchenyi Likviditási Hitel Max szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására igényelhető. A Likviditási Hitel hitelkiváltásra is felhasználható. A hitelösszeg maximuma 250 millió forint. A hitel futamideje 3 év. A hitel nettó kamata évi fix 3,5 százalék.
Széchenyi Beruházási Hitel Max szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is. A konstrukció keretében finanszírozható főbb hitelcélok az alábbiak:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- klasszikus beruházási célok (mint például új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb tárgyi eszköz beszerzés),
- korábbi piaci árazású hitelek kiváltása,
- a feltételeknek megfelelő üzletrészvásárlás,
- illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzés.
Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 400 millió forint. A hitel maximális futamideje 10 év. A hitel nettó kamata évi fix 1,5 százalék, illetve energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitelcélok esetén évi fix 0,5 százalék.
A kedvezményes energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő kölcsön hitelcéljai az alábbi elvek mentén kerültek meghatározásra: a beruházás az energiahatékonyság javítására vagy technológiaváltásra irányul.
Az SZKP MAX hitelek iránt érdeklődök figyelmét arra is felhívják ugyanakkor a Bankmonitor szakértői, hogy a maximális hitelösszegeknél van egy másik korlát is. A Széchenyi Kártya Program keretében egy vállalkozás összesen együttesen maximum 1 milliárd forintot vehet igénybe, akiknek tehát a korábbi programok (például a Széchenyi Kártya Program GO) keretében már folyósítottak Széchenyi hitelt, az csak olyan mértékben kérhet a Széchenyi Maxból, hogy az összes igénybe vett hitel ne haladja meg az egy milliárd forintot.
A Széchenyi Lízing MAX pénzügyi lízingügyletek finanszírozására szolgál. A konstrukcióban mindenféle új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések finanszírozására van lehetőség. A konstrukció maximális futamideje 10 év. A nettó kamat évi fix 3,5 százalék.
A Széchenyi Max program keretében is meghirdették a korábbiakban a Széchenyi Max Mikrohitelt. Ennek részleteiről azonban még nem jelent meg információ.
Minél előbb el kell indítani a hitelkérelmeket
A Bankmonitor szakértői felhívják a vállalkozások figyelmét, hogy a Széchenyi Max konstrukciók az eddig meghirdetettek szerint nagyon rövid ideig, az esztendő végéig lesznek elérhetőek. A hitelkérelmek beadására rendkívül kevés idő van tehát.
A Széchenyi hitelekre a Grantiqa vállal készfizető kezességet, ez konstrukció kötelező eleme. A Grantiqának a Széchenyi Max esetében konstrukciótól függően október vége és november vége között kell a dokumentumokat megküldeni. Ehhez viszont már a bank és az ügyfél által is aláírt hitelszerződés kell.
Ha nem szeretnénk a véletlenre bízni, hogy hozzájutunk-e ehhez a kedvezményes forráshoz minél előbb be kell adni a hitelkérelmeket. Ebben segíthetik a vállalkozásokat a Bankmonitor szakértői, akár kisebb, akár nagyobb hitelösszeget igényelnének. Egy hitelkérelem elbírálása 4-6 hét bonyolultabb tranzakcióknál ennél azonban jóval több is lehet.
Saját tőke nélkül is megy: indul a kezdő vállalkozás támogatás, lehet sorban állni az ingyen pénzért
A támogatási formák palettája igen széles: az állami pályázatok mellett egyre több uniós forrás is elérhető, amelyek célja a hazai kis- és középvállalkozások erősítése.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.