Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
A legújabb hírek szerint Galambos Lajos büntető ügyének tárgyalása december elején megkezdődik. Lajcsi védőügyvédje éppen ezért elkészült a védelem stratégiájával. Ebben szerepel többek között, hogy Lagzi Lajcsi fával fűt, benzines aggregátorral csihol áramot, és a lakóparkjában történt illegális gázelvezetés egy bérlő műve.
Továbbra is késlekedik Galambos Lajos első meghallgatásának időpontja. Legelőször úgy volt, hogy Lajcsi meghallgatása júniusban kezdődik, aztán pedig úgy, hogy most szeptemberben. A legújabb kilátások szerint pedig december elején fogják tartani az első ülést.
A zenész ügyvédje a Hír tv Riasztás című műsorában reagált a vádakra, és pontról-pontra elmondta, hogyan védekeznek majd. Ebből kiderült, hogy a zenésznek nem volt áramfogyasztása, hiszen benzines aggregátorral oldotta meg az áramellátást. Továbbá gázszámlája sem lehetett, mivelhogy fával fűt, valamint a vízszolgáltatóval sem volt élő szerződése.
A lakóparkban történt illegális gázelevezetés vádjával szemben úgy védekeznek, hogy szerintük egy bérlő a bűnös. Akiről állítólag tudják is, hogy kicsoda, de nem szeretnék megnevezni. A Budapest Környéki Törvényszék közlése alapján december 6-7én ül össze a bíróság Galambos Lajos ügyében, ahol majd kiderül, hogyan fogadják a védelem stratégiáját.
Lagzi Lajcsi ügye még 2015. szeptemberében robbant bombaként a médiában. A Budaörsi Járási Ügyészség Galambos Lajost tettestársként üzletszerűen, jelentős érték ellen elkövetett lopással és társtettesként vesztegetéssel vádolta meg. Az ok pedig az volt, hogy mocsai birtokán, valamint a nevéhez köthető Boglárka Apartmanban illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók.
Ezzel a gyanú szerint Lajcsi legalább 30 millió forintnyi villanyt, 4 millió forintnyi földgázt és 16 millió forintnyi vizet használt el, így károsítva meg a közüzemi szolgáltatókat.
Bár Lagzi Lajcsi esete nagy port kavart, egyáltalán nem számít egyedi esetnek Magyarországon. Ugyanis a statisztikák szerint évente nagyjából 50 ezer család éves fogyasztását lopják el a közmű-tolvajok. Ezek az esetek viszont többnyire nem kerülnek nyilvánosságra, csakhogy nem azért mert nem ismert ember követi el őket.
Meg nem erősített információink szerint a szolgáltatók a feljelentés helyett inkább a több százezer forintra rúgó kötbérezést választják, így a bűnügyi statisztikákban - illetve a sajtóhírekben - az illetéktelen vételezés többnyire nem szerepel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Erre egyébként azért van lehetősége a szolgáltatóknak, mivel a szabálytalan vételezés jogilag nem bűncselekmény, hanem szerződésszegés. Így nem büntetés jár érte, hanem meghatározott összegű kötbér. Bár elvileg az elcsalt mennyiséget kellene befizetni, ennek a pontos meghatározása azonban többnyire lehetetlen. Ezért a törvény úgy rendelkezik, hogy maximum 30 napra visszamenőleg kell kifizetni az egy napi, bő tízezer forintban meghatározott összeget. Lajcsiék esetében viszont vélhetően az ellopott mennyiség, illetve a komoly sajtóvisszhang, és így a lopások visszaszorítása is indokolhatta az eljárást.
Ez utóbbi egyébként a legkifinomultabb, legkevésbé észrevehető módszer, így az sem véletlen, hogy a Galambos-család hosszú évekig nem bukott le.
A számok megdöbbentőek, így az sem meglepő, hogy a szabálytalan vételezések visszaszorítása érdekében a legtöbb hazai szolgáltató folyamatosan ellenőrzi a fogyasztóit. Az energiakommandó egyrészt szúrópróbaszerűen keresi fel az ügyfeleket, másrészt szisztematikusan is végigjárnak egy-egy körzetet. De van példa lakossági bejelentést követő kivizsgálásra is.
Az ellenőrzési csoport célja minden esetben a tisztességtelen fogyasztói magatartás kiszűrése, és a hálózati veszteség mérséklése. A szakemberek ilyenkor ellenőrzik a mérőhelyeket, az ott felszerelt készülékeket, s a fogyasztásmérők működését, valamint vizsgálják azt is, hogy helyesen történt-e meg a fogyasztási hely hálózatra való csatlakoztatása.
Ha a szerelő visszaélésre utaló nyomot talál, kötelező fényképet készítenie, és jegyzőkönyvet felvennie a fogyasztó jelenlétében, majd aláíratnia azt. A fogyasztónak nyilatkoznia kell, hogy elismeri-e a szerződésszegést.
(Borítókép: MTI Fotó, Lakatos Péter)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







