Tragikus hirtelenséggel, tüdőembólia következtében elhunyt Kiss Gábor, a villányi borvidék egyik meghatározó, fiatal borásza.
Hosszú évek óta elmaradhatatlan szereplője volt a Balatonfüredi Borhetek néven futó rendezvénynek a Jásdi pincészet, idén azonban visszautasították jelentkezésüket - értesült a Pénzcentrum. Az elutasító határozat kapcsán közzétett állásfoglalás szerint a csopaki pincészet már évek óta fontolgatta a visszavonulást, így nem érte őket érzékenyen a döntés. Véleményük szerint "az ilyen jellegű fesztiválok ideje lassan mindenhol lejár". Az alábbiakban szó szerint, és vágatlanul közöljük a pincészet friss bejegyzését.
"A Balatonfüredi Borhetek a hasonszőrű fesztiválok közül sok tekintetben kiemelkedik. A rendezvény helyszíne különleges. A magas látogatottság révén az elérhető árbevétel 10-12 Millió Forint, ami általában jól jön a szüret előtti napokban, bár számunkra ez csak az árbevétel 2-3 hónappal előbbre hozását, a rá rakódó költségek miatt nem többletet jelent.
Tagadhatatlan az is, hogy a Borhetek minősége az elmúlt 10 évben jelentősen javult. Megszűnt a korábbi gyakorlat, amikor a faházak mögött töltögették át a kannából a palackokba a bort. Jobb a borok átlagos minősége is. A Rizling-Generáció belépése javított az igényességen is.
Szóval évek óta tanakodunk, hogy jelentkezzünk vagy ne. A jelentkezés ellen szólt, hogy a rendezvény vége, idén talán már az eleje is belelóg a szüreti előkészületekbe. A tavaly júliusi jég csökkentette az idei árualapot és jórészt a "Borászok borásza" díjnak köszönhetően dinamikusan növekedett a forgalmunk mind a nagykereskedőnél mind pedig a saját kiskereskedelmi helyeken.Egy szóval kevesebb a borunk, mint amennyire vevőnk van.
Végül mégis a jelentkezés mellett döntöttünk. Elsősorban azért, mert úgy gondoltuk tartozunk ennyivel a korábbi években Füreden dolgozott munkatársainknak Borinak, Sárinak, Gábornak és a többieknek. Másrészt mert nagyképűségnek tűnhetett volna, hogy pont a díj évében hagyjuk ott a Borheteket.
Nem bánjuk, hogy döntöttek helyettünk. A füredi Borhetekhez sokáig ragaszkodtunk. Korábban elhagytuk a többi országos nagyrendezvényt. Nem szeretném, ha kívülre kerülésünk a fontosságánál nagyobb visszhangot kapna. Az elutasító határozatot csak azért tettük közzé, hogy saját fogyasztóinkat tájékoztassuk, hogy hol találhatnak meg bennünket augusztus végén. (amikor feltehetőleg már szüretelni fogunk) Munkatársaimat megkértem, hogy semmiképpen ne kommentálják a hírt.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A füredi borászokkal, különösen a Rizling Generáció tagjaival amúgy jó a kapcsolatunk. Rendszeres résztvevői az "Olaszrizling Szerintünk"-nek, javaslatomra kezdtek bele Szabó Istvánnal a csopaki Kódex nyomán egy minőségbiztosítási rendszer a "Regula"feltételeinek kidolgozásába. Nekik is, a Borhetek többi résztvevőjének is sok sikert és mindannyiunknak végre egy igazán szép szüretet kívánok!
Mi pedig - mint egyébként is egész évben - délutánonként várjuk vendégeinket a páratlan, kilátást és borélményt, nyújtó Jásdi Borteraszon és a csopaki vasútállomással szemben a 71-esen, a Jásdi Vinotéka Borbárban. A parkolóban hagyott kocsi nyaralás végére kiürült csomagtartójában kényelmesen elfér pár karton bor - emlékeztetőül a nyárra és a Borhetekre."
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








