Nem csak csúszós utakra kell számítani: a hatóság szerint egy rossz döntés órákra az autóba zárhatja az embert.
A Teréz körúti homlokzaton, az észak-nyugati torony felújítása mellett, tervezetten februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkák. Várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt, és még az idén megvalósulhat a 10-13. vágány alatti keresztaluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak, valamint az aluljáróból felvezető lépcsőkarok mellvédeinek felújítása is. Az itt található, használaton kívüli liftet elbontják, mert a helyére új, nagyobb kapacitású felvonót építenek be, ami az aluljáró és a peronok közti akadálymentesített közlekedést szolgálja - írja MÁV közleménye.
Az éves szinten közel 18 és félmillió ember által használt, idén 146 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt az épületegyüttes tetőszerkezeti rekonstrukciójának megkezdése 2020 tavaszán.
A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt részeként a Magyar Építő végezte el az utascsarnok teljes lezárásával a tetőszerkezet felújítását. A tetőszakasz felújítása a Márványcsarnok, a várhatóan jövőre megnyíló nemzetközi váró, továbbá a volt ABC, valamint a Ceglédi folyosó fölött is megtörtént. A Nyugati tér felőli irodaszárny és a kapcsolódó előtető tetőszerkezeteinek teljes felújítását is elvégezték.
Ősszel látványos előrelépés várható a pályaudvaron: elbontják a Teréz körúti homlokzata előtti, a gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt. Ezzel a jelentős építészeti és műszaki emléket képviselő, országos műemléki védettséget élvező épület ikonikus része válik újra zavartalanul láthatóvá. A homlokzaton, az észak-nyugati (metró felőli) tornyon a munkákat tavaly ősz óta az ÉPKAR végzi, a tervek szerint június végéig; míg a dél-keleti (gyorsétterem felőli) tornyon a MÁV FKG szakemberei fognak dolgozni várhatóan novemberig.
A pályaudvar 10-13. vágányai alatt húzódó keresztaluljáró, várhatóan nyáron induló felújítása nyomán az elhasználódott álmennyezet világításának és burkolatainak teljes cseréje mellett fontos hangsúlyt kap az akadálymentesítés a meglévő, de évek óta nem használt peronfelvonó cseréjével. A munkák során az aluljáró álmennyezetét teljesen cserélni kell 1100 négyzetméternyi felületen, lámpatestekkel és új elektromos hálózattal. A falburkolatok kb. 500 négyzetméternyi felületen; valamint a teljes, kb. 900 négyzetméteres padlóburkolat cseréje is megtörténik. A használaton kívüli peronfelvonó helyére pedig új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, vandálbiztos kialakítású lift épül a tervek szerint, melynek építése szintén idén nyáron indulhat el várhatóan.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A biztonságtechnikai fejlesztések részekén új vagyonvédelmi videórendszer épül ki, mintegy 246 darab IP kamera felszerelésével a peronokon és a belsőtereken egyaránt. A pályaudvar biztonságosabbá tételéhez szükséges kamerarendszer kiépítése még idén megtörténik.
Mindezeken felül a pénztárcsarnok külső homlokzatának és belső terének, a rendőrségi átjárónak, továbbá a Nyugati téri irodarész külső homlokzatának felújítása is előkészítés alatt áll - írja a közlemény.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







