Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
Lassan ugyan vége a hagyományos balatoni szezonnak - már ami a standolást illeti. A tó környékén azonban még rengeteg mindent lehet csinálni ezen kívül nyár végén és ősz elején: pélául végigkóstolni a legjobb éttermek, büfék, halsütők kínálatát. Már csak azért is, mert hal nem csak rendkívül finom, tökéletes strandkaja, de hihetetlenül egészséges húsfajta, melyből év közben sokkal kevesebbet fogyasztunk a szükséges mennyiségnél.
Sokan időzítik augusztus utolsó heteire a nyaralásaikat, augusztus 20. után valamivel olcsóbban lehet már szállást foglalni a Balaton partján is. Habár az időjárás ezekben a napokban már nem feltétlenül teszi lehetővé a napozást vagy a fürdést (jelen állás szerint jövő szerdáig lesz esős-borús idő), azért a magyar tenger partján sok mindent lehet még csinálni a strandoláson kívül is.
Fel lehet keresni például különösen jó éttermeket, fagyizókat, cukrászdákat, de kiváló kézműves söröket is kóstolhatunk a tó körül. Ezekről részletesen is beszámolunk a nyár folyamán.
Most a legjobb balatoni halsütőket vettük górcső alá: aki ugrik a halakra, az feltétlenül keresse fel ezek közül valamelyiket:
- Aszófői Halsütő
- Sanyika Halsütő- Balatonlelle
- Oszi Bácsi Keszeg Sütödéje – Szigliget
- Nádfedeles Nosztalgia Halsütő – Balatonlelle
- Halas Karcsi büféje – Zamárdi
- Hóbár Halbár – Gyenesdiás
- Kánya Zoli halsütője és halfüstölője – Balatonszepezd
- Fogas Bisztro – Alsóörs
- András Büfé – Balatonszemes
- Jóbarátok Halsütöde Balatonalmádi
Nagy baj, hogy sok magyar család halat csak karácsonykor eszik
A rendszeres halfogyasztást nem véletlenül ajánlják a dietetikusok, hiszen a halhús kevés koleszterint tartalmaz, és nagy mennyiségben található benne foszfor, jód, fluor, szelén, vas, kálium és kalcium, továbbá gazdag A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitaminokban. A hal forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyek csökkentik a szívroham kockázatát. A halak húsa laza szerkezetű, könnyen emészthető. A halolaj gátolja a vérrögképződést, mérsékli a vérzsírszintet, szabályozza a vérnyomást.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az évenkénti kb. 6,5 kg/fő hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyi ünnepkörre esik, ez egyes nagy haltermelők éves forgalmának 60-70 százalékát is adhatja. A halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekszik. Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) is mindent megtesz, hogy tovább növekedjen és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak.
Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 000 tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a tógazdasági haltermelők. A második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből közel 4 000 tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben. Elmondható, hogy egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős része így kerül eladásra. A hazai élelmiszerellátáson kívül a halágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevők közé tartoznak.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








