Egy friss kutatás szerint az Európai Unió gazdaságilag fejlettebb tagállamaiban szoros összefüggés mutatható ki az innovációs képességek és a fenntarthatósági teljesítmény között.
Idén a méheké lesz a főszerep a Pannonhalma CAMPUS-on. A rendezvény keretein belül egy terápiás épületet is felépítenek majd, amelynek tervezésére pályázatot hirdettek. A Pannonhalma és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány a program megvalósítása érdekében közösségi finanszírozási kampányt indít a Brancs közösségen, 1 millió forintot szeretnének összegyűjteni.
A Pannonhalma és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány 2016 óta rendezi meg évente Pannonhalma CAMPUS-t, ahol 1 hetes kurzusok keretében különböző szakterületekről érkező egyetemistákat látunk vendégül, akik szakértő mentorok és egyetemi oktatók segítségével, csapatmunkában dolgoznak fel egy.egy összetett problémát.
Az elmúlt években kezeltünk humanitárius katasztrófát Botswana és Zimbabwe határán, terveztünk kisvárosi mobil applikációt, hajléktalanok számára alakítottunk ki integrációs modelleket, kutattuk a szépség szerkezetét, Pannonhalma számos városfejlesztési problémájára készítettünk megoldási javaslatot és építettünk egy erdei kápolnát
- áll az alapítvány friss közleményében.
2023. a méhek éve
Mint kiderült, az idei évben a méheké lesz a főszerep a rendezvényen: mint emlékezetnek, Einstein szerint a méhek halálát az emberiség csupán 4 évvel élné túl.
Az idei kurzusunk keretében egy helyi őstermelő 80 méhcsaládját igyekszünk megmenteni azzal, hogy a méhészeti termékek előállítása mellett apiterápiás szolgáltatást is nyújthasson, ezzel is segítve a méhészet fenntartható működését, valamint olyan építészeti, művészeti értéket teremtsünk, amely amellett, hogy az alkotókat is elégedettséggel tölti el, méltó a város világörökségi státuszához. Az apiterápia a természetgyógyászat fitoterápiához tartozó ága. Maga a kifejezés az Apis=méh és a terápia=gyógyítás szavakból származik és a méhhel, méhészeti termékekkel való gyógyítást jelenti
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- írták a szervezők, akik szerint az idei Pannonhalma CAMPUS Bee Friends kurzusa két részből áll. 2023.04.30-as határidővel pályázatot hirdettek az apiterápiás épület terveinek elkészítésére, amire építés és művész szakos hallgatók csapatainak a jelentkezését várták, majd a kurzus második felében a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt tervet meg is építik 2023.07.03.–2023.07.09. között. Az építést gyógynövényekkel, biogazdálkodással, természetgyógyászattal kapcsolatos esti programok kísérik.
A program megvalósulásához az Alapítvány egy közösségi finanszírozási kampány keretében 1 millió forintot szeretne összegyűjteni, a támogatók többek között biomézet és ajándék belépőjegyet kapnak a készülő apiteráiás házba.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








