Kihúzták a Hatoslottó 49. heti, csütörtöki nyerőszámait. Lássuk, volt-e telitalálat ma, elvitte-e a valaki a 600 millió forintos főnyereményt?
Ijesztő lódarázs terjed Európában, a magyar kertekben is megjelenhet: ezt érdemes tudni róla
Hamarosan Magyarországon is megjelenhet egy Kínából áttelepült lódarázs, mely három centis méretével ugyan ijesztő lehet, de nem agresszívebb, mint a nálunk élő lódarázs. A szakártő azonban fiogyelmeztet, hogy a több méreggel rendelkezik, így érdemes a csapkodást elkerülni.
A Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményének vezetője szerint fajkeverésről van szó. Vas Zoltán szerint igaz, hogy a 2000-es évek elején Kínából Franciaországba betelepült egy bizonyos fajta ázsiai lódarázs, aminek a tudományos megnevezése Vespa velutina. Körülbelül tíz év alatt egész Franciaországban elterjedt, majd haladt tovább a környező országokba, közelítve Magyarország felé is. Már van ismert előfordulása az Egyesült Királyságban, Németországon és Olaszországban is - írja az Infostart.
A Vespa velutina azonban nem azonos a hazai hírekben megjelenő, szintén ázsiai származású óriás lódarázzsal – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy utóbbi – nevéhez híven – valóban óriási, csaknem kétszerese a hazánkban is őshonos lódarázsnak. Az ázsiai óriás lódarázs (Vespa mandarinia) öt centimétert meghaladó testhosszú is lehet, míg európai rokonának a nagyobb példányai sem igazán haladják meg a három és fél centit. A Vespa velutina viszont még a nálunk élő lódarázsnál is kisebb, mert két és fél-három centiméternél nem nő nagyobbra.
„Tehát nem azt a monstrumot hurcolták be, és nem is most, hanem 19 évvel ezelőtt” – fogalmazott Vas Zoltán, aki szerint elképzelhető, hogy a Vespa velutina idővel Magyarországon is fel fog bukkanni, de ez nagy különbséget nem fog jelenteni, tehát nem fogunk nagyobb darázsveszélyben élni, mint amiben amúgy is élünk.
A Vespa velutina jelentette veszélyt illetően a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa megerősítette, hogy a előszeretettel vadászik a házi méhekre, de ezzel kapcsolatban csak meglehetősen szerteágazó, anekdotikus információk állnak rendelkezésre, noha közel húsz éve jelen van Európában. "Esetleg lokálisan okozhat kisebb problémákat, de generális, mély apokalipszisre nem kell számítani" – fogalmazott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint az ázsiai óriás lódarázs annyiban rosszabb a hazánkban is őshonos lódarázsnál, mint amennyivel nagyobb, ugyanis a nagyobb testméret több mérget is jelent egy szúrásnál. De nem agresszívebb, nagyjából ugyanúgy működik, mint a mi lódarazsunk:
a fészek közelében igencsak veszélyes lehet, azon kívül viszont – ha az ember nem kezdi el csapkodni, hessegetni – „az állat nem keresi a bajt”.
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








