Mozgáskorlátozott embereknek lehetőségük van legfeljebb 300 000 forint összegű akadálymentesítési támogatás igénybevételére. Mutatjuk, hogy zajlik az igénylés, kik vehetik igénybe.

A rendszerváltás óta mindig a legnagyobb érdeklődésre tartottak számot azok az ügyek, ahol a tulajdonosok, a gazdák a hatóságok tehetetlenségét megunva saját maguk láttak neki vagyonuk megvédésének. Ebből nem egyszer büntetőügyek születtek, amikor az elkövetőek súlyos, sőt, halálos sérüléseket szenvedtek a védekezésre felhasznált módszerek miatt. A szakértők szerint a jogos védelem, vagyonvédelem jelenlegi szabályozása finoman fogalmazva sem a magyar jogalkotás csúcsa.
A magyar büntetőjog szerint nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve mások személye, vagy javak elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz. Gerő Tamás ügyvéd szerint feltétel, hogy a védekező mindent megtett annak érdekében, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa épített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
Az elmúlt években Magyarországon talán a következő két ügy kapta meg a legnagyobb figyelmet. Egy kesznyéteni gazda a veteményese köré húzott kerítésbe vezetett áramot, uborkalopás közben a három tolvaj közül az egyik belehalt az áramütésbe. A halálos áramütést szenvedett férfi szívbetegségtől is szenvedett, és társainál idősebb volt, így ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem élte túl az esetet. A kesznyéteni gazda előbb felfüggesztett fogházbüntetést, majd megrovást kapott. A másik ügy: egy vácszentlászlói borosgazda a fosztogatásokat megelégelve fagyállót öntött a meggyborába, és a tolvaj belehalt a mérgezésbe. A férfi három évre felfüggesztett börtönt kapott.
Megelőző jogos védelem
Gerő Tamás szerint a Btk. 21.§ tartalmazza az úgynevezett megelőző jogos védelem szabályait, mint az előzetes védekezés intézményét, amely a jogtalan támadás bekövetkezhetőségének távoli veszélyére nyújt védekezési lehetőséget. A személy ez esetben előzetesen felkészül a személy, vagy javak elleni jogtalan támadásra, védelmi eszköz alkalmazásával. A támadás megkezdésére nem kerül még sor, illetve a közvetlenül fenyegető helyzet sem alakul még ki ebben a helyzetben.
A Btk. 22.§ szerinti jogos védelem (úgynevezett klasszikus jogos védelem) és megelőző jogos védelem csak az elérni kívánt cél tekintetében azonos, vagyis a jogtalan támadás elhárításában, viszont az elhárítási módok, illetve a védendő értékek között már különbségek fedezhetők fel. A megelőző jogos védelem objektív büntethetőségi akadályok közé tartozik, kizárja a cselekmény társadalomra veszélyességét, ezért, a törvényi feltételek együttes fennállása esetén bűncselekményt nem valósít meg a védekező.
Ilyenkor nem büntethető
A magyar jog három szigorú feltételhez kötik a berendezések alkalmazását. Élet kioltására nem lehetnek alkalmasak, és úgy kell megoldani telepítésüket, hogy emberi életet ne fenyegessenek. A második követelmény: csak akkor lehet hivatkozni az ilyen berendezés jogosságára, ha támadás történt, tehát vétlen személlyel szemben mindenképp felel a telepítő. Harmadik feltétel, megfelelően fel kell hívni a figyelmet, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy világossá tegyük - felirattal, villogó fénnyel, akármivel -, létezik, működik egy ilyen berendezés.
Számos jogász véli úgy, hogy a fenti három kritérium olyan szigorú, hogy akár be se vették volna a törvénybe – ugyanis nem biztos, hogy alkalmazható. A Pénzcentrum megkeresésére Katona Csaba ügyvéd elmondta: a jogos védelem szabályozásának ez a része, fogalmazzunk úgy, hogy nem a jogalkotás csúcsa. Nehezen érthető, pontosan minek kell megfelelnie ahhoz a védelmi berendezésnek, hogy az büntetlenséget eredményezzen. Nem beszélve arról az esetkörről, amikor vétlen személyeknek okoz sérülést.
Nem javasolt az ilyen eszköz telepítése
Az Országos Kriminológiai Intézet álláspontja szerint a megelőző jogos védelem szerinti védekezés felhívásának első feltétele jelentősen szűkítheti a paragrafus alkalmazási körét: noha a törvényi indokolás csak a fegyvert, illetve a nagy erősségű, magas feszültségű áram alkalmazását említi, a bírói gyakorlat élet kioltására alkalmasnak tekintette már a gumibotot, a farudat és az asztallábat is. A jogos védelem általános szabályaihoz képest is szűkítő értelmezést fogadott el a jogalkotó, hiszen a halál okozásáért akkor is felel a védekező, ha a támadó szándéka nem vagyon elleni cselekményre, hanem emberölésre terjedt ki.
A legfontosabb kérdés azonban, hogy mivel tud fenyegetni a tulajdonos, ha nem halállal. Amennyiben ugyanis rendre állami megtorlás nélkül maradnak a jogellenes cselekmények, a további áldozattá válást elkerülendő, azaz, a hatékony vagyonvédelem céljából, a védekező kénytelen lesz az eddig is megengedett passzív eszközöknél (fal, kerítés, zár) lényegesen agresszívebb berendezéseket alkalmazni; olyanokat, amelyek nem csak a dolgot védik, hanem amelyek az elkövető ellen aktiválódva
- az állami szankció elszenvedésének esélyét növelik (ilyenek a sziréna, a rendőrségre, járőrszolgálathoz bekötött riasztó), vagy
- olyan hátrányt okoznak, amely a bűnöző költség-haszon elemzésekor kiváltja az állami erőszak-monopólium helyét (mérgezés, kutyaharapás, áramütés). Ez utóbbi eszközök azáltal védik a tulajdont, hogy a bűnüldöző szervek alacsony nyomozás-eredményessége miatt a nagy valószínűséggel elkerülhető és ezért preventív funkcióval korlátozottan rendelkező állami kényszert helyettesítik.
Voltaképpen az állami megtorlásból származó hátrány helyébe a tulajdonos által üzemeltetett védelmi megoldással okozott fájdalom lép; ezt kell, a védekező is azt kívánja, hogy ezt kelljen mérlegelnie az elkövetőnek a bűncselekményből származó előnyökkel szemben. A cél tehát, hogy a bűnöző meg se kísérelje a bűncselekmény elkövetését, amit csak akkor lehet elérni, ha a hátránnyal való fenyegetettség hatékony.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Katona Csaba a Pénzcentrumnak kiemelte: annyira sok a bizonytalanság és a kérdőjel a jogi szabályozás kapcsán, hogy senkinek nem javasolja ilyen eszköz telepítését. Tanácsosabb a biztonsági ajtóknál, riasztó-, illetve kamerarendszereknél történő megmaradás.
Milyen esetekben felelős büntetőjogilag a védekező?
Gerő Tamás szerint az adott helyzetben elvárható magatartás, a védekező részéről megvalósulhat közvetlen, vagy közvetett módon, valamely felhívó jelzés alkalmazásával (például: fény vagy hangjelzéssel, felirattal, ábrával). A telepített védelmi eszközre feliratoknak, tábláknak kell utalniuk, mi történhet a jogtalan behatolóval, amely az „az adott helyzetben elvárható” kritériumnak felel meg.
Ebben az esetben figyelembe kell venni:
- milyen jellegű személy illetve javak elleni támadást kívánt megelőzni a védekező;
- és erre tekintettel milyen védelmi eszközt alkalmazott.
E két dolog alapos vizsgálata és értékelése után lehet álláspontot foglalni, hogy az adott helyzetben elvárható magatartás érvényesült-e. Természetesen, a szükségesség vizsgálata is fontos, melyben a törvény egy abszolút korlátot nevez meg, vagyis az eszköz nem lehet alkalmas az élet kioltására. Ebből kifolyólag, okozhat nagyobb sérülést a telepített védelmi eszköz, de a körülmények figyelembe vétele elengedhetetlen. A védekező nagy kockázatot vállal, hiszen a védelmi rendszer, példának okáért egy árammal ellátott kerítés esetében, lehet egy felnőtt korú elkövetőnél élet kioltására nem alkalmas, de egy gyermekkorú elkövetőnél már igen.
A védelmi rendszer kiépítésénél a védekező nem képes felmérni a jogtalan támadás mértékét, nincs tisztában a támadó személyével, tulajdonságaival, képességeivel, amihez viszonyítva kialakítaná a szükséges védekezést. A büntetőjogi felelősség megállapításánál, tehát mindenképpen figyelembe kell venni a kiszámíthatatlan, sok körülménytől függő tényezőket, a támadás, illetve a védelmi eszköz jellegét.
Mit jelent a „telepített” eszköz fogalma?
A telepített eszköz fogalmát a Kúria nem értelmezi, de ide tartozik, minden olyan eszköz, amely, a jogtalan támadást, közvetlen emberi közrehatás nélkül képes elhárítani. Ide sorolható a medvecsapda, farkasverem, vagy a házőrző állat is.
A harapós kutya eszközként való meghatározása elméleti kérdéseket vethet fel, miszerint a kutya nem eszköz, illetve a kutyatartáshoz nem szükséges megelőző védelmi szituáció. A telepített eszköz fogalma alá tartozik tehát minden olyan berendezés, eszköz, módszer vagy esetleg állat is, amely a jogszabályi keretek közé tartozik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


