Szombaton a magyar vasútnál több súlyos meghibásodás történt:három mozdony robbant le.
Ítéletidő közeleg: felhőszakadás, zivatar, jégeső miatt több megyére is kiadták a figyelmeztetést
A záporok, zivatarok súlypontja egyre inkább a középső, valamint északi országrészre terjed át, de néhány csapadékgóc a déli tájakon is kialakulhat. Közben nyugat felől csökken a csapadékhajlam.
Ma napközben az északnyugati tájakon tartósabban felhős lehet az ég, másutt általában több órára kisüt a nap, ugyanakkor a déli óráktól döntően a Dunától keletre lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés. Ott többfelé, nyugatabbra elvétve számíthatunk záporra, zivatarra. Az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen élénk, néhol erős széllökés kísérhet. Zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 31 fok között valószínű. Késő estére 16 és 22 fok közé hűl le a levegő.
Előrejelzés Budapest térségére csütörtökön éjfélig: a térség egyes részein erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, délelőttig zápor, zivatar is kialakulhat. Ezt követően több órára kisüt a nap, de délután itt-ott záporra, zivatarra újból van esély, utóbbihoz felhőszakadás, átmeneti szélerősödés is társulhat. Az északnyugati szél napközben megélénkül.
Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére: mérsékelt-élénk (25-40 km/h) alappal fújó északnyugati szelet gyakran erős, időnként viharos lökések kísérhetik. A Velencei-tónál a gyenge-mérsékelt nyugatias szél késő estétől többször megélénkül, időnként meg is erősödhet. Többnyire erősen felhős lesz az ég. Zápor, zivatar várható, egy-egy heves zivatar is előfordulhat, amelynek kísérőjelensége a szélrohamok mellett a felhőszakadás lehet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet a vízparton 21, a parttól távol 19-20 fok körül alakul – írja a met.hu.
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki
Éjjel nyugatról kelet felé egyre több helyen alakulnak ki zivatarok. Eleinte főként az Észak-Dunántúlon, az Északi-középhegységben, majd a középső országrészben, a Duna vonalában számíthatunk zivatarokra. Napközben a Dunától keletre több helyen (legnagyobb számban az északkeleti harmadban) várható zivatarok kialakulása. Az intenzívebb cellákat ma este, illetve holnap napközben felhőszakadás, jégeső (~ 1-2 cm) és viharos széllökés kísérheti.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.