11 °C Budapest
Flying over city area in Budapest

Tömegével költöznek el ezekből a kerületekből a pestiek: mégis, mi elől menekülnek ennyien?

2023. március 17. 13:02

A magyarországi települések lakosságszám-változását vizsgalva kiderül, hogy amíg a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken, fővárosban nagyobb mértékben csökken az állandó lakosok száma, a kisebb településeken alacsonyabb mértékű a csökkenés. Sok helyen ugrásszerűen nőtt az elmúlt egy, illetve öt év során a lakosságszám. A budapesti kerületek közül a belvárosiak mutatják a legnagyobb mértékű csökkenést, de vannak favorit helyek, ahol 2018 még nőtt is a lakosságszám. Mutatjuk, melyek a legnépszerűbb kerületek 2023-ban.

Cikksorozatunk első részében országosan vizsgáltuk, mely településeken nőtt a legnagyobb mértékben a lakosságszám az elmúlt években, a második részben pedig azt, hol csökkent leginkább. Külön foglalkoztunk a falusi csok-listában szereplő településekkel, illetve azzal, hogy a Balaton környékén melyek a legkedveltebb, illetve legnépszerűtlenebb helyek a lakosságszám változása alapján. Most a fővárosi kerületek lakosságszám-változását elemeztük részletesebben.

A Belügyminisztérium nyilvántartási adataiból az derül ki, hogy az állandó lakosság az utóbbi egy évben minden kerületben csökkent. Mindössze öt olyan kerületet találunk, ahol az országos átlagnál kisebb volt a lakosságfogyás, és tizenkét olyan kerület van, ahol a fővárosi átlag alatt maradt a csökkenés mértéke. Magyarország állandó lakossága 2023. január 1-jén 9 804 022 fő volt, 0,4 százalékkal kevesebb, mint 2022. január 1-jén. A fővárosban 1 630 320-an voltak bejelentve az idei év első napján, 2022-ben még  0,84 százalékkal többen.

A lakosságszám csökkenésében egy év alatt az V. kerület jár az élen, szorosan a nyomában a VI. kerülettel: mindként területen több mint 2 százalékos a fogyás. A VII. kerület is csak kevéssel marad el mögöttük. Úgy tűnik, leginkább a belváros ürül ki, kevésbé vonzó célpont a beköltözőknek is. A lakosságcsökkenés legkevésbé a XIII. kerületet és a XI. kerületet érinti, ahol szinte alig változott az állandó lakosok száma. A XXII., XXIII. és XVIII. kerületekben is az országos átlagnál kisebb volt a csökkenés:

Ha öt év távlatából vizsgáljuk az adatokat, akkor az látható, hogy három kerületben még nőtt is a lakosságszám: a XXII. kerületben, a XIII. kerületben és a XXIII. kerületben is. 2018 óta átlagosan 3,71 százalékos volt a lakosságcsökkenés Budapesten, az alatt marad még az I., II., III., IX., XI., XVI., XVII. és XVIII. kerület is. A leginkább a VII., XXI., és X. kerületekben mutatkozott nagy lakosságszám csökkenés.

A számszerű lakosságcsökkenést tekintve a IV. kerület és a XXI. kerület az igazi vesztesek. Egy év alatt mintegy 1000 lakost, öt év alatt pedig több mint ötezer lakost veszítettek. Ebben az összevetésben viszont nyertes a XIII. és XXIII. kerület, ahol még a 100 főt sem éri el a veszteség 2022-ről 2023-ra, öt év alatt pedig 655-tel, illetve 768-cal még nőtt is a lakosok száma.

Az ár és a kínálat lehet a döntő

A lakosságnövekedés, illetve -csökkenés hátterében az egyes kerületekben sokszor állhat, hogy milyen áron elérhetők az adott helyen a lakások, mekkora a kínálat. A 2022 óta legnagyobb csökkenést mutató V. kerületben például nagyon magasak a négyzetméterárak. Ha megnézzük a legdrágább irányítószámokat az országban, a fővárosi mezőnyt az V. kerületi irányítószámok uralják - a top 25-ben 6 belváros-lipótvárosi körzet végzett. Az is beszédes, hogy a top 25-ből 16 Budapest I., II., III., XI., és XII. kerületében található a 2022 II. negyedéves fajlagos átlagárak alapján.

A fővárosi újlakáspiacon ugyanakkor most éppen egy nagy visszaesés zajlik. Tavaly az OTP 30 százalékos éves forglomcsökkenést állapított meg. Közlésük szerint 2022-ben a kétlakásosnál nagyobb projekteket tartalmazó adatbázisuk szerint 2022-ben minden negyedik új lakás (összesen 1550) a XIII. kerületben talált vevőre. 1060 darabbal a XI. kerületé a képzeletbeli ezüstérem, melyet a IX. kerület követett 610 eladott ingatlannal. A három kerület együtt az összforgalom 54%-át adta. A XIII. kerület népszerűsége a lakosságadatokban is szembeötlő.

A Pest peremi, nagyrészt kertvárosi(as) kerületekben, az előző 2-3 évhez képest mintha alábbhagyott volna a beruházói aktivitás. A fejlesztők által nagyjából két éve felfedezett Soroksár (XXIII. kerület) mellett csak a XV. kerületben indult 100 lakás feletti új értékesítés – mondta Valkó Dávid, a bank vezető elemzője. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az is érdekes szempont a kerületek népszerűségének oka után kutatva, hogy az érintett ingatlanok hány új projekt keretében épülnek fel. A tavaly értékesíteni kezdett 235 új társasházból 43 a XI., 34 pedig a III. kerületben található, majd kissé lemaradva, 21, illetve 19 beruházással a XIII. és a XIV. kerületek következnek.Az is beszédes, hogy az idénre tervezett átadások számából toronymagas a XIII. kerület részesedése: az 1700 lakás a budapesti teljes volumen közel negyede. A szakértő szerint, aki rögtön költözne, továbbra is a XIII., XI. és VIII. kerületben találhat legkönnyebben ingatlant. Építés alatt állóból további 5100 darabos a fővárosi eladatlan készlet, ebből majdnem mindegy negyedik a XI. kerületben található.

Nem minden az olcsóság

A Duna House közvetítésével zárult tranzakciók alapján az ingatlanvásárlók a legtöbbet 2022-ban, átlagosan 83,6 millió forintot az V. kerületben költöttek, általában 77 négyzetméteres ingatlanokra, a sorban a második, 78,8 millió forinttal a XII. kerület, ahol az átlagos ingatlanméret 71 m2 volt, a harmadik 74,5 millió forintos átlagárral a II. kerület, itt átlagosan 74 négyzetméteres otthonokra szerződtek. Panellakásra a legmagasabb négyzetméterárat, megközelítőleg 850 ezer Ft-ot és a legmagasabb összeget, átlagosan 43,6 millió forintot a XI. kerületben költöttek a vevők, körülbelül 50 négyzetméteres házgyári lakást kaptak a pénzükért a budafoki lakótelepeken ingatlant vásárlók - közölték korábban. A portál szerint

a 23 budapesti kerület közül 5 kerületben már a használt ingatlanok négyzetméterára is meghaladta a milliós határt 2022-ben.

A XII. kerületben átlagosan 1,1 millió forintos négyzetméteráron lehet használt lakást vagy házat vásárolni, nem sokkal kevesebbért, átlagosan 1,09 millióért négyzetméterenként volt kapható használt ingatlan az V. kerületben, de a II., az I. és a III. kerületben is meghaladta az 1 millió forintot az átlagos négyzetméterár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új ital hódítja meg az országot: átalakulhat a teljes magyar gasztronómia?

Alig egy hónapja indult útjára a Designer Szörp by Gyulai Évi közösségi finanszírozási kampánya a Brancson.

Példátlan összefogás a hazai Kickstarter mellett (x)

A Brancs a hazai piacon egyedi koncepciójával és célközönségével gyakorlatilag indulása óta aktív résztvevője a startup világnak.

Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. március 29. szerda
Auguszta
13. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?