Az Európai Unió tagállamai szerdán egyeztek meg arról, hogy 2027 végéig fokozatosan kivezetik az orosz gáz importját.
Napi limitje van a rezsicsökkentett áramnak az előre feltöltős villanyórákon - közölte a minisztérium. Mint kiderült a két vásárlás között eltelt napok alapján érvényesül a rezsikedvezmény, az így fizető háztartások naponta 7 kWh áramot vehetnek rezsicsökkentett áron.
Augusztus 1-jétől előre fizetős villamos energia esetén két vásárlás között eltelt napok alapján érvényesül a rezsikedvezmény - közölte a 24.hu kérdésére a Technológiai és Ipari Minisztérium. Vagyis az éves kedvezményt elosztva, minden napra jut egy bizonyos mennyiségű kedvezményes áram, amelyet fel kell szorozni a két vásárlás között eltelt napok számával. Az így kapott kedvezményes mennyiséget meghaladó fogyasztás felett a többi fogyasztási formához hasonlóan lakossági piaci árat kell fizetni az adott időszakban.
Tehát lefordítva, mialatt a havi számlás elszámolás esetén az első rezsiemelt számla kézhezvételekor jelentkezik a megnövekedett összeg, addig a szegényebb, feltöltős villanyórával rendelkezők már augusztus elseje után keményen fizethetik a meghatározott érték feletti fogyasztást. A napi kedvezményesen vásárolható mennyiség 7 kWh, ha valaki ezt a limitet túllépi, az ráfizethet a feltöltős órán. A portál szerint a felhasználóknak így elég komolyan számolgatnia kell, ha nem akarnak ráfizetni az áramra.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








