Az Európai Unióban átlagosan 65,2 egészséges életévre számíthattak az emberek születéskor a legfrissebb nemzetközi adatok szerint, Magyarországon viszont 63,3 év volt ez az érték.
Még egy hónapig, február 15-ig van lehetőség jelentkezni valamely felsőoktatási intézménybe, a felvételizők számára pedig 87 ezer állami ösztöndíjas férőhelyet biztosítanak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön közösségi oldalára feltöltött videójában.
Varga-Bajusz Veronika a videóhoz fűzött bejegyzésében emlékeztetett,: míg tavaly 75 ezer állami ösztöndíjas nyert felvételt a magyar felsőoktatásba, addig idén több mint 87 ezer férőhelyet biztosítanak a jelentkezőknek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy "ez hatalmas lehetőséget" jelent mindazoknak, akik állami ösztöndíjas formában szeretnének csatlakozni a hazai egyetemek hallgatói által alkotott 328 ezer fős közösséghez.
Kiemelte: az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy a magyar felsőoktatás iránti érdeklődés töretlen, hiszen tavaly és tavalyelőtt is több mint százezer hallgató kezdhette meg tanulmányait valamely hazai egyetemen, az érdeklődők pedig még egy hónapig, február 15-ig van lehetőségük jelentkezni valamely felsőoktatási intézménybe.
A szakképzésben, technikumban tanuló diákokat megszólítva közölte: e képzésekben részt vevők egyre nagyobb számban tanulnak tovább; a felvettek létszáma közel megduplázódott a három év alatt. A műszaki és informatikai képzések pedig új távlatokat nyitnak számukra, hiszen ezek a képzések mára már az egyetemi tanulmányok előszobái lettek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fiatalok nemcsak érettségivel és szakmával lépnek ki, hanem akár kreditpontokkal indítják egyetemi tanulmányaikat – emelte ki. Ma már "nincs választási kényszer, hogy szakma vagy diploma, a szakképzésből egyenes út vezet a felsőoktatásba" - mutatott rá, arra bíztatva mindenkit, hogy "éljen a lehetőséggel és válassza a versenyképes magyar felsőoktatást".
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







