12 °C Budapest
garden tools

Nem semmi: akár 170 ezret is megkereshet egy középiskolás havonta ezeken a szakképzéseken

2024. február 23. 09:08

A duális szakképzésben tanuló diákok amellett, hogy iskolába járnak és szakmát szereznek, még dolgoznak is. A munkájukért pedig fizetést is kapnak, középiskolásként nem is keveset - írja az Eduline. A lap szerint ezek a diákok a minimálbér 43-72 százalékát kaphatják meg fizetésként a képzőhelyükön, tehát akár 170 ezer forintot is kereshetnek havonta. Hátrányt jelent viszont számukra, hogy a duális képzésben tanulók nem kapnak szakképzési ösztöndíjat.

Az, hogy mekkora összeg ütheti pontosan a diákok markát, a tanuló és a képzőhely külön állapodik meg. Az Innovatív Képzéstámogató Központ tájékoztatása szerint a fizetés függ a tanuló szakmai felkészültségétől és a tanulmányi eredményétől is. A fizetésen túl pedig a diákot megilleti az adott szakmához szükséges szakképzettséggel betöltött munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított juttatással azonos, de legfeljebb évente a minimálbér összegének megfelelő mértékű egyéb juttatás is a ledolgozott napokkal arányosan.

A duális szakképzésben tanulók viszont nem kapnak szakképzési ösztöndíjat, melyet a tanulmányi eredmények befolyásoknak. Az ösztöndíj összege 8 ezer forinttól akár 59 ezer forintra is rúghat havonta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?