Újabb támadás érte szombaton a rijádi nemzetközi repülőteret, ahol hangos robbanás hallatszott, az utasokat az épület egyes részeiből kimenekítették, a légi forgalmat pedig leállították.
Néhány hete támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A hackerek célja az asathalászat lehetett, az illetéktelenek pedig hozzáférést szerezhettek a közoktatás minden intézményében használt adminisztrációs rendszerhez – írja a Telex.
Pár hete adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A hackere sikerrel jártak, így hozzáférést szerezhettek a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszerhez. A lap értesülései szerint valamennyi diák összes, a KRÉTA-ban kezelt adata kiszivároghatott. Emellett feltörhették a cég más adatbázisait és a forráskódjait is, valamint a fejlesztők belső kommunikációjához is hozzáférhettek.
A támadók úgy szereztek bejutást a rendszerbe, hogy egy projektvezető megnyitott egy fertőzött linket egy adathalász emailben. Ezután az ő adataival jutottak be a belső adatbázisokba, és gyakorlatilag mindent elértek a cég rendszerein belül. A támadás még szeptemberben történhetett.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







