A hatóság szerint az eltérő elnevezés semmilyen minőségi vagy biztonsági kockázatot nem jelent.
A járvány miatt kialakult bizonytalan helyzet miatt ismét elhalasztják a gimnáziumi, szakgimnáziumi és technikumi diákok egyes évfolyamán lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulás program (KNYP) kezdetét.
Novemberben még úgy volt, hogy az államilag támogatott program 2022-ben elindulhat, azonban most mégis úgy döntöttek, hogy a kezdést 2023-ra halasztják. A 9. és 11. évfolyamos tanulók célnyelvi országba történő tanulmányútjai előkészítésével, és koordinációjával felelős miniszteri biztos Bartos Mónika a Magyar Nemzetnek beszélt a változtatásról, valamint arról, hogy a program elindítását meghiúsította a pandémia.
Bartos kiemelte, hogy a KNYP több mint száznegyvenezer fiatalt érint, azonban a jelenlegi bizonytalan helyzetben felelőtlenség lenne a program elindítása.
A cikk emlékeztet, hogy Orbán Viktor 2019-ben jelentette be a KNYP indulását, amely segítségével jogosult tanuló ingyenesen részt vehet a kétszer kéthetes nyelvtanulási programon, amelynek során az egyénileg vagy csoportosan utazó diákok külföldi nyelvi képzését minősített külföldi nyelviskolák, vagy partneriskolák biztosították volna.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







