Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét követően Csongrád-Csanád vármegyében is madárinfluenza jelenlétét azonosította a Nébih laboratóriuma.
Több budapesti, és vidéki iskola szigorította járványügyi szabályozásait az elmúlt két hétben. Nem csak a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt döntöttek így az iskolák, hanem növekszik a felső légúti tünetek miatt hiányzó diákok száma is.
Egyre több iskolában válik kötelezővé a maszkviselés a folyosókon, mosdókban, menzákon és az aulákban, van, ahol az órák alatt is ajánlják a maszk viselését.
A budapesti Vörösmarty Mihály Általános Iskola, és az ugyancsak budapesti, Vörösmartyról elnevezett ének-zenei általános iskola és gimnázium is szigorított a korlátozásokon, azonban nem csak a fővárosi iskolákban jellemző ez. A vidéki iskolákban is lassan, de biztosan szigorítanak.
Az Eduline arról is írt, hogy számos középiskolában a minisztériumi javaslatnál jóval szigorúbb járványügyi korlátozásokkal indították a tanévet. Az új fertőzöttek napi száma ugyanis emelkedik, egyre többen viselnek maszkot a buszokon, villamosokon is.
Eddig koronavírus-fertőzés miatt három-négy iskolát zártak be, valamint további tíz-tizenöt intézményben egy-egy osztálynál rendelték el a digitális oktatást.
A koronavírus-járvány mellett terjednek a felső légúti tünetek is, ami miatt szintén sok diák hiányzik. A gyermekorvosok arról számolnak be, hogy az országban megugrott a közönséges vírusfertőzések száma, mint az adenovírus, parainfluenza és a rhinovírus. Azért, hogy a hallgatók a Covid-19 járvány mellett ezek ellen is védve legyenek a Debreceni Egyetem már szintén előírta a maszkviselést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A felsőoktatási intézmények közül a pécsi egyetem tette elsők között kötelezővé a maszkviselést, még szeptember közepén. A Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikumában és Szakképző Iskolájában két hete kell maszkot viselni, a szekszárdi technikum épületében pedig csak olyanok léphetnek be a diákokon és dolgozókon kívül, akiknek van védettségi igazolványa.
A védettségi igazolvány bemutatását több általános iskola tanévnyitóján, és néhány gimnázium nyílt napján is bevezették. Amennyiben a szülők, vagy a diákok nem vették fel a védőoltást, ők online kapcsolódhatnak be a tájékoztatóba.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.