Bár 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent az éhezők száma a világon, még mindig mintegy 645 millió ember nem jut elegendő élelemhez.
Borzalmas anyagi körülményeiről vallott a korábban ünnepelt sztár Pál Éva, aki korábban a Kócbabák és a Neoton Família együttesének is a tagja volt. Elmondása szerint, ha fia nem segítene neki anyagilag, egyszerűen éhen halna.
Borzalmas anyagi körülményeiről vallott Pál Éva, énekesnő – írja meglepetes.hu. A korábban ünnepelt sztár teljesen elszegényedett, aminek körülményéről is beszámolt. Ott kezdődött, hogy az énekesnőnek csupán nagy nehézségek árán sikerült kijönni már a devizacsapdából is. De ebből is úgy, hogy el kellett adnia a csepeli házát és egy jóval kisebbe költöznie.
Ám ezzel nem ért véget Pál Éva hányattatása, ugyanis korábbi vállalkozására is keményen ráfázott. Elmondása szerint, „naiv voltam, nem kellett volna közös vállalkozást csinálom egy inkorrekt személlyel. Egy egymillió forintos kiegyenlítetlen számlából három és félmilliós tartozás lett, így végrehajtás alá került. A levonások után havonta 28 500 forintot hoz a postás”. Mindez pedig odáig jutatta, hogy az énekesnő szerint, ha fia nem támogatná, akkor éhen halna.
Kutatást készít a Pénzcentrum a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatban
A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálja, hogyan élték meg az idősek az elmúlt egy év válságait, és milyen várakozásaik vannak a jövőben. A kérdőívet nyugdíjasok és nem nyugdíjasok is kitölthetik. Köszönjük, ha válaszaival segíti a munkánkat!
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







