19 °C Budapest
Csúnya átveréssel fosztják ki az idős magyarokat: rengetegen pórul járnak

Csúnya átveréssel fosztják ki az idős magyarokat: rengetegen pórul járnak

2021. május 31. 08:32

Csak tavaly több mint 80 „unokázós” csalót fogtak el a rendőrök. A rendőrfőkapitány szerint mióta 2018-ban egy 12 tagú speciális nyomozócsoportot hoztak létre az ilyen csalások felderítésére, 66 százalékkal csökkent ezek száma. 

Két unokázós csalásokat elkövető bűnszervezet több mint 80 tagját fogták el a budapesti rendőrök 2020-ban, köztük az irányítókat és szervezőket – árulta el Terdik Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányág (BRFK) rendőrfőkapitánya a Magyar Nemzetnek. Két év alatt a csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, amivel számos becsapott idős embert kártalanítani tudtak

Terdik azzal is elbüszkélkedett, hogy a BRFK tavaly mintegy 350 kilogramm különböző fajtájú kábítószert foglalt le. Ezek feketepiaci értéke megközelíti az 1,4 milliárd forintot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem