2021. március 3. szerda Kornélia
HR Centrum

Végre, valahára: szorosabban működhetnek együtt az egyetemek és cégek a jövőben


Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget profitálhat a kapcsolatból - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közelmúltban végzett kutatásából. A cégvezetők, HR vezetők és egyetemi képviselők körében készült felmérés szerint mindkét fél igényelné az együttműködést, de sokan nincsenek tisztában a lehetőségeikkel. A megkérdezettek több mint fele szerint szükség lenne egy közvetítő szervezetre, és erre a Kamarát tartanák a legalkalmasabbnak.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kutatást készített, hogy megvizsgálja a gazdasági vállalkozások és felsőoktatási intézmények kapcsolatát, valamint felmérje a gazdasági társaságok működési jellemzőit és kihívásait. A kutatás cégvezetőkkel és egyetemi vezetőkkel készített mélyinterjúkat, valamint telefonos megkereséseket tartalmazott, amelyben közel 400 fő vett részt a KKV szektor képviseletében.

A megkérdezettek között azonos arányban voltak jelen a különböző ágazat képviselői, hogy arányosan láthatóak legyenek az igények, elvárások és hogy melyik ágazatban milyen az együttműködés. A kamarán belül a Gazdasági Szolgáltatások Tagozat mentorálta a kutatást.

A felsőoktatási intézmények úgy fogalmaztak, hogy az oktatás és a gazdaság közötti együttműködés a felsőoktatás sarokköve mind a szakemberképzésben, mind pedig a kutatás-fejlesztés területén. Az intézmények változatos módon működnek együtt a cégekkel, akár duális képzések vagy projekt-laborok formájában.

Az üzleti szférában azonban még keveseknek van kapcsolata felsőoktatási intézményekkel: a megkérdezett vállalkozások mindössze egyötöde számolt be erről.

Míg a nagyobb vállalatok több formában is együttműködnek duális vagy gyakornoki képzés kereteiben, addig a kisebb cégek jellemzően a kapcsolat hiányáról számoltak be, és nagyrészt csak a kötelező gyakorlat formáját ismerik. Ennek több, részben az intézmények oldaláról, részben pedig a saját oldalukról felmerülő okát látják: az oktatási intézmények egyrészt nem keresik őket, nem találják a közös pontokat, másrészt hiányosak az információik a lehetőségekkel kapcsolatban.

Ennek ellenére mind a felsőoktatási intézmények, mind a cégek "win-win", azaz nyer-nyer tapasztalatokról számoltak be, amikor értékelték együttműködésüket. A cégek döntő többsége elégedett volt: 80 százalékuk ötös skálán 4-re és 5-re értékelte folyamatban lévő kooperációik sikerességét. Amellett, hogy mindkét fél profitál a kapcsolatból, egy-egy program biztosítja a munkaerő-utánpótlást és társadalmi értéket teremt.

Ugyanakkor mindkét fél kihangsúlyozta, hogy vannak bizonyos fejlesztendő területek. Az egyetemek szerint a cégek túl hamar állást ajánlanak az alapszakos hallgatóknak, így sokan a mesterszakig már el sem jutnak. Ez mind a hallgatói, mind az össztársadalmi érdekeket sérti. Továbbá a kötelező gyakorlat során a gyakorlatban eltöltött órák száma sokkal magasabb, mint ahogyan azt az intézmény ideálisnak tartaná, mert a munkáltatók túl nagy terhet rónak a hallgatókra. A jó tapasztalatok mellett az üzleti szféra  részéről is felmerültek problémák.

A duális képzésnél a cég korán elkötelezi magát egy hallgató mellett, miközben nincs biztosítéka rá, hogy később nála helyezkedik el az adott munkavállaló. Sokan hiányolják a diákok belső motivációját, miközben a munkáltatóra nagy terhet ró a foglalkoztatásuk.

Az interjúkból kiderült számunkra, hogy a felsőoktatási intézmények nyitottak lennének bárminemű segítségre az együttműködés megteremtéséhez, mert az ipari kapcsolatok kiépítése nagyon hosszú folyamat és sok nehézséggel jár, amelyre szakmai, emberi erőforrást kell allokálniuk

- összegezte az eredményeket Szányi Gabriella, a BKIK PR és marketing igazgatója. "Az üzleti szféra is hasznosnak tartotta egy koordináló szervezet bevonását az együttműködéshez. Legfőképp, mert a cégvezetők többségének magától eszébe sem jutna kezdeményezni, sőt azt sem tudják, hogy egyáltalán megtehetik-e" - tette hozzá.

A nagy elemszámú kutatás során a megkérdezett cégek több mint fele (57%) úgy nyilatkozott, hogy egyértelműen szükség van egy közvetítő/koordináló szervezetre a felsőoktatás és a cégek között. A válaszadók 55%-a szerint a BKIK betölthetné ezt a funkciót, és a kezdeményező szerepet pont olyan súllyal várnák a Kamarától, mint akár a kormánytól vagy a cégektől.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
ajovomunkahelye
2021. 03. 03. 10:06
Öröm és nagy felelősség a vezetőknek a Legjobb Munkahely díj elnyerése

Harmadszor nyerte el a Kincentric Legjobb Munkahelyek díjat a Cisco Systems Magyarország Kft. Az...

perfekt
2021. 03. 03. 06:24
ZÁRJUK AZ ÜZLETI ÉVET – ELHATÁROLÁSOK

Az időbeli elhatárolások elszámolása során az összemérés és az időbeli elhatárolás elvét...

hrdoktor
2021. 03. 01. 06:19
Így teszi tönkre az ülőmunka a testünket

Egyre többen vannak azok, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol kizárólag ülniük kell. Az Európai...

legacykft
2021. 02. 26. 08:55
A konfliktusok hét bugyra

Ha nem is hét, mint a pokolban, de legalább négy, és ha nem is pokolra kell menni a jó csapatműködésért...

coachco
2021. 02. 24. 20:28
Séta a mádi főutcán 2.

Játsszunk egy kis időutazást, ugorjunk vissze több mint száz évet, és nézzünk be újra a mádi...

hrbonbon
2021. 02. 12. 17:15
Felmérés - tapasztalatok a kiválasztási folyamatok pandémia miatti változásaival kapcsolatban

A válaszokat kommentben várjuk!   A vírushelyzet hatására a kiválasztás milyen módon zajlik?...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked