2019. október 19. szombat Nándor
HR Centrum

Nem kell csodát tenni: itt a gazdagok 5 pontja, amivel te is sikeres lehetsz


5 pontba szedték össze a sikerességhez vezető szokásokat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nincs semmi ördöngősség: a szakértő szerint bárki végig tudja csinálni a listát. Bár apróságoknak tűnnek a pontok, de gyökeresen meg tudják változtatni az életedet: mutatjuk, mit kell tenned, hogy sikeres legyél!

Természetes, hogy a lehető legjobban akarunk teljesíteni az életben, a munkában, de nagyon keveseknek sikerül. Ennek több oka is lehet a tehetség hiányától kezdve más körülményekig, amelyek miatt végül mégsem érjük el azt, amit szeretnénk. Alyssa Johnson szerint az ördög a részletekben rejlik: a life coach  blogbejegyzésében összeszedte, mire kell figyelni, és megpróbálta pontokba szedni, hogy a sikeres emberek mit tesznek annak érdekében, hogy a következő nap egy kicsivel jobb legyen az előzőnél.

A szakértő végül öt "sikeres szokást" ismertet, ami igazából nem kerül semmibe, bárki meg tudja őket csinálni a nap végén. Lássuk a kistát!

Ha leszáll az éj, tegyél pontot a dolgod végére

Johnson szerint a sikeres emberek legfontosabb alapvetése, hogy egy nap 24 órából áll, ezt pedig el kell fogadni. Ugyanis, folytatja, a legtöbben igyekeznek minél több feladatot elvégezni egyetlen nap alatt, ami végül odáig vezet, hogy már estére sincsen nyugtuk a munkától.

A sikeres emberek tudják, hogy hamarabb érkezik el a kiégés, mint az elismerés, ha nem tudnak időben megállni. Vegyük fel azt a hatékony szokást, hogy előre megszabjuk a határokat

- írta a szalember. Tehát, érdemes úgy tervezni, hogy a nyolcórás munkanap végére pont be tudjuk fejezni a feladatokat, ne maradjon semmi másnapra - hiszen, ha valami félig-meddig áttolódik, akkor még munkia után is azon jár az ember agya. A sikeres emberek megértették, hogy elengedhetetlen a mindennapos kikapcsolódás - például a családdal -, amikor egyáltalán nem gondolnak a munkára. Érdemes tehát rendesen megszervezni a napodat, hogy beleférjen a munka mellett a hobbi és a kikapcsolódás is, na meg persze az alvás!

Olvasni, olvasni, olvasni

A mai modern világban szinte nem is veszünk a kezünkbe "hagyományos" könyveket, pedig a sikeres emberek második titka, hogy mindig tundak időt szakítani az olvasásra a nap végén. Ha például szakmádba vágó írásokat olvasol, akkor idővel sokkal jobb szakember leszel, hiszen naprakész lehetsz az újdonságokból - hiszen ugye, a jó pap is holtig tanul. Emellett az olvasás által kialakított, nyitottabb világszemlélettel is sokra viheted, hiszen több oldalról is meg tudod közelíteni a problémákat, képes lehetsz az akadályok helyett a lehetőségekre tudsz koncentrálni.

A szakember szerint fontos, hogy közvetlenül alvás előtt olvassunk: ilyenkor az agy hatékonyabban fogadja be az új információkat, és már lezártad magadban az aznapi munkahelyi dolgokat is.

A megfelelő tervezés a siker titka

A következő nap megtervezése kulcsfontosságú: érdemes este összeírni a holnapi feladatokat, programokat, sőt, akár a ruhát is kiválaszthatod, amiben másnap mész. Így reggel már nem kell ezek miatt görcsölnöd, és hatékonyabban indulhat az újabb munkanap. Tanácsos konkrét listába szedni a napi teendőket, és a megfelelős sorrendet felállítani - ez akkor is hasznos, ha valami váratlan jönne közbe, és teljesen át kell szervezned a dolgaidat.

A szakember azt írja, a legsikeresebb embereknek már rutinból megy a tervezés, általában 5 perc alatt össze is áll a következő nap.

Légy tisztában az eredményeiddel, összegezd, miért vagy hálás

A napi rutin egy idő után már megterhelővé válhat, még a sikeres embereknek is vannak rossz napjai! A különbség az, hogy ők már megtanulták, miképpen lehet kihasználni a kudarcokat, és még a rossz eredményekben is a pozitív részleteket keresni. Még akkor is igyekezz észrevenni az apróságokat, amikor semmi sem jön össze: szánj esténként öt percet az összegzésre, idézz fel mindent, ami jó volt az amúgy borzalmas napodban - finom volt a reggeli, beszélgettél egy jót valamelyik kollégáddal, és a többi.

Legyen az az új szokásod, hogy esténként legalább három dolgot felírsz, amiért aznap hálás voltál. Ha több is volt háromnál, azkat is jegyezd fel, ne áll meg! Hidd el, ez megalapozza a másnapi pozitív hozzáállásod

- írta Johnson.

Szánj időt a kikapcsolódásra!

Naponta legalább öt percet mindenképp érdemes relaxációra fordítani, ha sikeres akarsz lenni: a sikeres emberek még a legelfoglaltabb napokon is találnak maguknak annyi időt, hogy bedugják a fülükbe a zenét, és háradőljenek a székükben. Sőt, mások meditálnak, vagy éppen olvasnak - kinek mi jelenti az igazi kikapcsolódást.

A szakértő szerint érdemes ezt az öt perces szünetet a nap közepére beiktatni, hogy "újra tudd tölteni az akkumulátorokat". Sosem lehet tudni, mikor jön jól egy kis plusz energia.

Összességében nem olyan nagy dolog betartani ezeket a pontokat, és a hatékonyságukról is meg van győződve a life coach, aki szerint a sikeres embereket csak az élethez való hozzáállásuk különbözteti meg a kevésbé sikeresektől. Másképpen kezelik a rutinszerű dolgokat, és lebontják az előrelépést megakadályozó határokat. Ennyi a titok.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
laskainelli
2019. 10. 18. 19:51
Hogyan legyél jól egy nehéz élethelyzetben?

Ahogy haladunk előre az időnkben, annál több tapasztalással gazdagodunk. Hol jó, hol rossz periódusban...

legacykft
2019. 10. 18. 09:00
Építsetek szervezeti kultúrát, ne csak lózungokat!

Mindig izgalmas szakmai feladat, amikor vezetői csapatokat kísérünk abban a folyamatban, hogy jövőképüket...

perfekt
2019. 10. 16. 10:27
A számviteli kötelezettség szabályozása hazánkban III.

A tulajdonviszonyok átalakítása, a privatizáció, a gazdálkodás liberalizálása szükségessé...

coachco
2019. 10. 15. 09:43
Kampány után szabadon!

Végre túl vagyunk a választásokon, vissza lehet térni a régi kerékvágásba. Igaz, az nem teljesen...

icoachu
2019. 10. 10. 14:35
Tanulj Te is otthonról! Járj nyitott egyetemre!

Ahogyan egyre rövidebbek és hűvösebbek lesznek a napok, mind jobban esik bekuckózni lakásunk egy...

jobangel
2019. 10. 08. 09:30
Végkielégítésre várva

Mottó: „- Mester, sokat kell még várni, hogy jobbra forduljanak a dolgok? - Hát ha csak várunk...

y2ycoaching
2019. 10. 03. 08:38
Ne nőj úgy, mint a gomba!

Van egy olyan divat a startupok körében, hogy hagyják magukat nőni. Van aki tudatalatt, van aki tudatosan...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos