2020. október 28. szerda Simon, Szimonetta
HR Centrum

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: van remény további emelésre, igaz csak hosszú távon


A koronavírus világjárvány első hullámakor, a gazdaság lefékezésekor a hazai cégek első körben az atipikus keretek között foglalkoztatottaktól váltak meg, azaz a kölcsönzött munkaerőtől, a diákoktól és főként veszélyeztetettségül miatt a nyugdíjas munkavállalóktól. Most, a második hullám közepén arra voltunk kíváncsiak, hogy el tudnak-e helyezkedni, illetve, hogy hosszú távon milyen órabérekre számíthat az a nyugdíjas, aki idős fejjel munkába áll. Fontos azonban tudni a bérezések kapcsán azt, hogy elsősorban ez egy kiegészítő lehetőség a nyugdíj mellett, és nem elsődleges megélhetési forrás - mondta el a Pénzcentrumnak Dolgos Attila, a KÖZÉSZ, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek alelnöke, ám véleménye szerint nőhetnek ennek a szektornak is a bérei a jövőben.

Pénzcentrum: Az előző beszélgetésünket valahol ott hagytuk abba, hogy a pandémia első hullámában a nyugdíjas munkavállalókat bocsátották el elsőként a magyar munkahelyek - nyilván az ő érdekükben történt ez. Hogy alakult azóta a helyzetük: visszamehettek dolgozni?

Dolgos Attila: Ennyire nem gyors a helyreállás folyamata, nem tudok úgy fogalmazni, hogy mindenki vissza tudott térni az eddigi munkakörébe, teljesítési helyére. A járvány enyhülési szakaszában is lassú, egyenletes növekedésre számítottunk a szektorban. Ezek a számítások jelenleg is jónak tűnnek, 2020. májusától folyamatos a növekedés a nyugdíjasszövetkezeti szférában. A jelentős visszaesés után, ugyan óvatosak a partnercégek, de a sokan újra munkába tudtak állni.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást. KATT!

Az járvány első hulláma lecsengett, de csak átmenetileg, és már itt is van a következő: ismét megkezdődtek az elbocsátások, vagy még kivárnak a cégek ezzel?

Valóban számolni kell a második hullámmal, ami már javában zajlik, azonban merőben más, mint az első volt. Egyrész a kormányzat kommunikációjából is kiderül, hogy a gazdaság ismételt lefékezése nem opció és nem is indokolt. Másrészt azt gondolom, hogy az első hullám olyan tapasztalatokkal és fegyelmezettséggel vértezte fel a munkáltatókat és munkavállaókat, hogy ebből az aspektusból vizsgálva minden iparágban biztonságosabb a munkavégzés. Nem tapasztalunk jelenleg elbocsájtásokat, a növekvő tendencia, most szeptember közepén is megfigyelhető.

Mindezek ellenére mely szektorokban dolgozó nyugdíjasok vannak a legnagyobb veszélyben, és kik a legkevésbé? 

Egyértelműen azok a teljesítési helyek a legveszélyesebbek, amelyben sok emberrel találkoznak a szövetkezeti tagok, de mint mondtam a védőfelszerelések a tudatos fertőtlenítés és további bevezetett óvintézkedések jelentősen csökkentik a fertőzésveszélyt. A vendéglátásban, idegenforgalomban látok veszélyt az idősek számára, de sajnos azt tapasztaljuk, hogy ezekben az iparágakban nincs is szükség külső szolgáltatóra. Az élelmiszeripar, a kint végezhető tevékenységek, a home office még mindig a leginkább biztonságos kategória.

Jó megoldás az otthoni munkavégzés számukra, ám ezek nagyrészt ma már számítógéphez kötött tevékenységek - viszont mint tudjuk, az idősebb generáció digitális képességei a legszerényebbek. Van erre a problémára bármiféle megoldás/terv? (pl, tanfolyamok?) 

Látjuk ezt a problémát igen, azonban meg kell említenem, hogy szép számmal vannak olyan nyugdíjasok is, akiknek nem jelent nagy problémát alkalmazkodni ehhez. Várható a közeljövőben egy országos projekt, amelynek a keretein belül a szóban forgó korosztály digitális képességeinek fejlesztését célozza. Van egyébként jelenleg is olyan szövetkezet (Szomszédok), ahol kisebb csoportokban van lehetősége a nyugdíjasoknak elsajátítani az informatika alapjait, mindezt térítésmentesen. 

Hol, milyen platformon keresik a nyugdíjas szövetkezetek a munkavállalókat? (A pandémia alatt sokan fordultak a közösségi médiához, népszerűbb lett az idősebbek körében, esetleg látszik már az ő megnövekedett aktivitásul ezeken a felületeken? Érdemes lehet ott is megcélozni őket?)

A szövetkezetben dolgozó nyugdíjasok közül eddig is sokan találtak munkát az internet segítségével. Népszerűek továbbá a telefonos kampányok és az újsághirdetések. A szórólapozás és személyes megkeresés, állásbörzék szervezése, érthető okokból teljesen háttérbe szorult. 

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást. KATT!

Mely szektorokban tudnak elhelyezkedni ma legnagyobb eséllyel a magyar nyugdíjasok? 

Mivel a kereskedelem rendkívül rugalmas, hiszen tudnak munkát vállalni náluk a nyugdíjasok 4-6 órában is, ilyen lehetőségből sokat látunk a piacon. A vendéglátás talán most a nyári időszakban jelentett több lehetőséget, de a szövetkezetek életében ezek nem voltak igazán meghatározók. Egyre több most a lehetőség mindenhol, egyrészt a diákok visszatértek az oktatási intézményekbe, így az általuk elvégzett munkák nagy részét más megoldással kell lefedni. Másrészt pedig óvatosak a vállalkozások, nem növelik egyből a saját létszámukat, hanem előszeretettel választják az atipikus foglalkoztatás lehetőségét.

Mennyire régióspecifikus a nyugdíjas munka? A fővároson kívül, kisebb településeken is van lehetősége egy nyugdíjasnak munkát vállalni szövetkezeten keresztül, vagy ott lényegesen kevesebb a lehetőség?

Az ország minden részében van elérhető közérdekű nyugdíjasszövetkezet. A tapasztalataink alapján a megyeszékhelyeken, nagyobb városokban működig jól a rendszer. Nem azért, mert a kisebb településeken, falvakban nem szeretnének dolgozni az ott élők, de más az életritmus. Sokan végeznek munkát otthon a ház körül, vagy segítenek egymásnak. De kis utazással az ő számukra is vannak elérhető lehetőségek.

Nyugdíjasként ma Magyarországon 1000-1200 forintot lehet megkeresni óránként: ez azonban még 8 órával is számolva messze van a hazai nettó átlagkeresettől (260 ezer). Várható, hogy a jövőben ez a két szám közelíteni fog egymáshoz? 

A nyugdíjas szövetkezeteken keresztüli teljesítésről fontos elmondani, hogy egy kiegészítő lehetőség a nyugdíj mellett, nem elsődleges megélhetési forrás. A 1200 forint körüli kereset valid, de vannak jóval magasabb órabérek is, beosztástól függően. És azt se felejtsük el, hogy ez az összeg sem minimálbér közeli. Én úgy látom, ha újra tud a gazdaság a teljes foglakoztatáshoz közelíteni, akkor nőhetnek ennek a szektornak is a bérei.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 10. 28. 07:12
Osztalék és osztalékelőleg szabályai - I. rész

Túl vagyunk ugyan a beszámolók tényleges közzétételén, mégis gyakran felmerül a kérdés, hogy...

hrdoktor
2020. 10. 26. 04:57
Bőrápolási tanácsok a HRDoktortól

Bőrünk állapota jelzi a külvilág felé az ember belső egyensúlyát, táplálkozási szokásait...

vezetoi-coaching
2020. 10. 25. 10:33
Ki miért választ coachot és miért (és mennyit fizet érte...)?

No, van egy új, érdekes magyar felmérés  (a Business Coach Kft a készítő) a coachingról, ennek...

legacykft
2020. 10. 16. 19:19
7 tipp, hogyan őrizd meg a belső békéd

Emlékszel még arra, amikor értetlenül hallgattad a felnőtteket a rohanó - őrült? - világról...

coachco
2020. 10. 16. 16:57
Mikor stoppoltál utoljára?

Nem tudom, a mai fiataloknak milyen arányban lehet stoppos élményük, közülük kik azok, akik még...

hrbonbon
2020. 10. 08. 13:45
A vezető tudatossága – amikor te magad vagy a megoldás egy problémára, és amit ez elárul rólad

Miért lettél vezető? James Bond kényszerített? Nem gondolom! Egy interjún a Megbízó regionális...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.29-11.04
Országos

Lidl

10.29-11.04
Országos

Auchan

10.29-11.04
Országos

Tesco

10.29-11.04
Országos

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó