2020. július 9. csütörtök Lukrécia
HR Centrum

Itt a fordulat a magyar munkaerőpiacon? Őket sújtotta legkevésbé az elbocsátási hullám


A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek. A 2020. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak  átlagos létszáma 4 millió 403 ezer fő, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6% volt. Mindkét nem esetében csökkenés történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket.  2020 májusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 31 ezer fővel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezer fővel kevesebb - derült ki a KSH adataiból.

2020. március-májusban  az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 2,2%-kal alacsonyabb, 4 millió 403 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 48, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 26 ezerrel csökkent. A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak  száma 23 ezer fővel lett kevesebb a külföldön végzett munkájuk elvesztése miatt, vagyis ők nem a hazai gazdasági folyamatok következtében veszítették el az állásukat.

A 15-64 évesek közül 4 millió 316 ezren minősültek foglalkoztatottnak, és a foglalkoztatási ráta összességében 68,6% volt. A 15-64 éves férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 48 ezer fővel, 2 millió 384 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 76,0%-ra csökkent, míg a 15-64 éves nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 62 ezer fővel, 1 millió 933 ezer főre, a foglalkoztatási ráta pedig 1,3 százalékponttal, 61,3%-ra mérséklődött.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi Kölcsön Kalkulátora megmutatja, hogy mennyi lesz a törlesztőrészlet a kedvezményes THM időszakban és utána - így teljes képet látsz arról, hogy mennyit kell összesen visszafizetned.

A fiatal (15-24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 263 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 26,3%-ra mérséklődött. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében tapasztalták a legjelentősebb változást: a foglalkoztatottak száma 91 ezer fővel, 3 millió 354 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 81,9%-ra csökkent. Az idősebb (55-64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 699 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta azonban - részben demográfiai okból - 2,3 százalékponttal, 58,5%-ra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 73,9%-ra csökkent. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,9, a nőknél 66,0%.

2020. májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt. Az előző hónaphoz képest a hazai munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezer fővel nőtt (21 ezer fővel az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké, illetve 13 ezer fővel a közfoglalkoztatottaké), miközben a külföldön dolgozóké 3 ezer fővel tovább csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,5% volt, ami az áprilisi értékhez képest  0,4 százalékponttal emelkedett.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 07. 08. 16:55
A számlaadat-szolgáltatás 2020. július 1-jétől alkalmazandó szabályai, különös tekintettel a befogadói oldalról teljesítendő adatszolgáltatásra

Czinege Attila Ellenőrzési Szakfőigazgató Úr által tartott online Perfekt szakmai napon ígéretet...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk