Fontos változás jön a gyed-nél, hónapokon belül

2015. május 17. 13:03

Tavaly bevezette a kormány a gyed extrát, hogy ezzel ösztönözze a gyermekvállalási kedvet. Most tovább kedvezne a kismamáknak, a tervek szerint jövőre nem a gyerek egy, hanem már fél éves korától járna az anyának a gyermekgondozási díj.

Jövőre már a gyermek 6 hónapos korától igénybe veheti a gyed extrát a kismama - jelentette be a napokban Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Mint mondta, eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást.

Az elmúlt évben rengeteg változáson ment keresztül a gyermekgondozási díj. Tavaly január elsején bevezették például a testvérgyedet, azaz az anyukák a nagyobbik gyerek után továbbra is kapják az ellátást, nem veszítik azt el a kisebb testvér érkezésével.

Az Emmi álláspontja szerint az újítások is hozzájárultak ahhoz, hogy nő a gyermekvállalási kedv - mondta el Fűrész Tünde helyettes államtitkár az M1 tévécsatornán a héten. Az tény, hogy míg a KSH adatai szerint 2013-ban 88 689 gyerek született, addig 91 500 gyerek jött a világra 2014-ben. (Azt azonban nem lehet egyértelműen kimutatni, hogy valóban ennek köszenhető-e a növekedés.)

Hogy működik a gyed?

A gyermekgondozási díj (gyed) maximum a gyerek két éves koráig jár, annak a kismamának, aki a szülést megelőző két év alatt legalább 365 napon át biztosított volt. Összege a napi átlagkereset 70 százaléka, de maximalizálva van, az összeg nem lehet több a minimálbér kétszeresének 70 százalékánál, azaz jelenleg

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

havi 142 100 forint a felső határ.

A gyed extra részeként a testvérekkel kapcsolatos szabályozás mellett lehetővé vált az is, hogy amíg valaki gyermekgondozási díjban részesül, munkába is állhat. Erre korábban nem volt lehetőség. Harmadik újító tényezőként pedig jött a diplomás gyed. A fiatal szülő akkor is kaphat támogatást (már az iskola alatt, vagy közvetlenül a befejezése után), ha egy percet sem dolgozott, az egyetemi évek számítanak.

Alapképzés esetén a minimálbér 70 százalékát kaphatja a kismama, bruttó 71 050 forintot. Mesterképzésnél pedig a garantált bérminimum 70 százalékát, 82 600 forintot.

További tervek

Április közepén az a hír is bejárta a sajtót, hogy július elsejétől más változások is életbe lépnek a gyed extrával kapcsolatban. Eszerint mindkét szülőnek jár majd a gyermekgondozási díj, ha mindkettejüknél teljesül a minimum 365 napos jogosultsági idő.

Így nem kell majd szüneteltetni a gyed folyósítását, ha az anyát az apa váltja otthon.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27