19 °C Budapest
Vízszintes színes kép a modern műanyaggyárról.

Hatalmas leépítések jöhetnek a nagy gyárakban: mi lesz így a melósokkal?

2024. november 29. 09:57

Több tízezer munkahely szűnhet meg az autógyáraknak alkatrészeket gyártó vállalkozásoknál. Az autóipar válsága nem műlik, és a baj egyre nagyobb.

A Bosch, a Thyssenkrupp és a Schaeffler is komoly leépítésekre készülhet, miután az autóipari válság következtében az érintett cégek is egyre nagyobb bajban vannak - erről a G7 ír. Mint megjegyzik, egyedül a Boschnál 5 ezernél is több munkahely szűnhet meg, illetve rövidülhet sokak munkaideje - ezzel arányosan pedig a fizetések is.

A problémák hátterében az áll, hogy a nagy autógyárak, melyeknek a felsorolt cégek alkatrészeket gyártanak, egyre nehezebben bírják a kínai konkurensekkel szembeni harcot. Emellett az autópiaci kínálat szűkülése is számos kérdést felvet, a cégek pedig most a leépítésekkel igyekeznek menteni a menthetőt.

Érdekesség, hogy bár a gyárak akár a német államhoz is fordulhatnak segítségért, hogy a béreket is fizetni tudják, az érintett cégeknek csak 18 százaléka él ezzel. Ez azt is jelezheti, hogy rövid távon nem bíznak a felfutásban, de addig is próbálkoznak valahogy költséget csökkenteni.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?