A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Tízből négy munkavállaló egy éven belül felmondana a munkahelyén, többségük egy jobban fizető állás kedvéért váltana – mutat rá egy több mint 1500 munkáltató és 17 ezer dolgozó bevonásával készült nemzetközi kutatás.
Felgyorsult a munkaerő elvándorlása a foglalkoztatók kétharmada (68%) szerint. Az új pozíciót keresők leginkább magasabb fizetésért (35%), rugalmas munkavégzésért (32%), illetve a karrierjük előmozdítása érdekében (25%) néznének más lehetőség után.
A megkérdezettek 43 százaléka 12 hónapon belül felmondana, közülük is kiemelkednek a fiatalabb korosztálynak számító Y és a Z generáció tagjai, akiknek közel a fele (48%) nyitott arra, hogy tovább álljon. A beosztottak nagy része (42%) szerint elsősorban béremeléssel lehetne elejét venni a munkahelyi fluktuációnak, ezzel azonban csak minden ötödik (18%) munkaadó ért egyet.
Tovább fokozódhat a munkaerő vándorlás a hazai vállalati környezetben több tényező együttes hatásására. A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt az emberek kevésbé mertek állást váltani. Ezek az elhalasztott döntések ma válnak időszerűvé számukra. Sokan át is értékelték az életüket a COVID alatt, és jobban ragaszkodnak például a szabadidőhöz, egy támogató vállalati kultúrához. Utóbbit azonban különösen nehéz volt fenntartani virtuális megbeszéléseken keresztül
– hangsúlyozta Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnere.
A kérdés az, hogy fel vannak-e készülve a magyarországi cégek arra, hogy még többen, még gyakrabban váltsanak állást. Megvannak-e az eszközeik, rendelkeznek-e a megfelelő céges kultúrával ahhoz, hogy megállítsák a kollégáik elvándorlását, sőt akár előnyükre fordítsák a helyzetet és magukhoz tudják csábítani a legnagyobb tehetségeket
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– tette hozzá. A home office világszintű elterjedésének hatására a foglalkoztatóknak már csak negyede (22%) szeretné, ha a beosztottak a teljes munkaidőt az irodában töltenék. A kollégák döntő többsége (80%) pedig minimum heti két napot dolgozna távmunkában.
A kutatás arra is kitért, hogy egyes vállalatok hogyan voltak képesek a jelenlegi helyzetben is erősíteni a szervezeti kultúrát. Ők ezt leginkább azzal érik el, hogy összehangolják a vezetőik gondolkodását a cég legfontosabb ügyeit és stratégiáját illetően (94%), illetve hibrid munkavégzésre álltak át (90%), valamint nagyobb önállóságot és felhatalmazást adnak a munkavállalóiknak (44%).
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







