Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Egyre többet vásárlunk online, négy év alatt megduplázódott az az összeg, amit erre szánunk. A fejlődő szegmens olyan hiányszakmákat "termel ki", mint például a komissiózó, akik ma már bőven az átlagbér feletti fizetésre számíthatnak.
Folyamatosan nő hazai online e-kiskereskedelmi piac: míg 2014-ben csupán 273 milliárd forint volt a webáruházak belföldi nettó forgalma, 2018-ban már elérte a 669 milliárd forintot - derül ki egy friss közleményből.
Az internetes vásárlás és az online élelmiszerrendelés térnyerésével párhuzamosan egyre több áru-összekészítőre, komissiózóra is szükség van. Belőlük, főleg a tapasztalattal rendelkező kollégákból minden bizonnyal nagy hiány van, hiszen egyre több olyan hirdetésbe futhatunk bele, ahol bőven az átlagfizetés feletti bérrel csábítják őket.

Ebben a hirdetésben a Budapesttől 35 kilométernyire fekvő Alsónémedibe keresnek munkatársakat egy élelmiszer raktárba. Akinek azonban ez a távolság gondot okoz, biztosítanak a környező településekről, Budapestről céges járatot, sőt, a vidéki munkavállalók ingyen szállást is igényelhetnek.
Soha nem hiányzott még ennyi ember Magyarországról
Több mint 80 ezer munkavállalóra lenne szükség azonnal a magyar gazdaságban - tűnik ki a KSH friss adataiból. A valós szám természetesen ennél magasabb lehet (ez csak a bejelentett munkahelyeket tartalmazza), és az üres álláshelyek száma folyamatosan növekszik. Nem csak a versenyszféra van nehéz helyzetben, hanem olyan ágazatok is, mint az oktatás vagy az egészségügy. Habár egyre több vállalat úgy érzi, hogy a termelésének a növekedését korlátozza a munkaerőhiány, egyelőre a magyar gazdaság növekedését támogatja a jelenség, miután ennek hatására kifejezetten gyorsan növekednek a keresetek, így a fogyasztás is. Azonban a bérrobbanás egyre nehezebb helyzetbe hozza a vállalatokat, ha nem nő ezzel párhuzamosan a termelékenység -olvasható a Portfolio márciusi elemzésében.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







