Ilyen a legális munkakerülés 2019-ben: kevés magyar él vele, pedig megtehetnék

2019. február 10. 13:00

Manapság már a rugalmasságot keresik a dolgozók a munkahelyeken, és az is kiderült, hogy egy átlag munkavállaló kevesebb mint egy órát vesz igénybe ebédidően - egy átlgos ebédszünet 31 percig tart. Az emberek jellemzően inkább maguk akarják beosztani a szabadidejüket, nem veszik ki kötelezően ebédkor a szünetet.

Tízből hét dolgozó kevesebb mint egy órát fordít az ebédre, átlagosan pedig 31 pecig szállnak ki a mókuskerékből. Egy a Daily Mail által ismertetett felmérésből az is kiderült: a munkavállalók inkább később kezdenek, vagy korábban végeznek a munkahelyen, minthogy egy órával megszakítsák a melót a nap közepén. A rövidebb pihenőt sokan azzal magyarázzák, hogy nagy a nyomás a munkahelyen, ezért inkább a feladatokra koncentrálna.

A 2000 megkérdezett dolgozó válaszaiból kiderült az is, hogy a legtöbben az íróasztaluknál esznek, ha le vannak valamivel maradva. 35 százalék azt mondta, inkább legyen rugalmas a nap közbeni szünet, ők inkább korán végeznének, vagy későn kezdenének a melóban ebédidő helyett. 18 százalék egyenesen kötelességének érzi, hogy ebédidőben is dolgozzon.

Sokan nem csak evéssel töltik a szabadidőt, 28 százalék például internetezik, 20 százalék a közösségi médiában szörföl. 36 százalék azt mondta, inkább egyedül szeret ebédelni, és csak 27 százalék jelentette ki, hogy szeret a kollégákkal enni.

Így esznek a melóban a magyarok

A munkahelyi étkezésről készített felmérést korábban a Profession.hu, amiből kiderült, hogy

  • A válaszadók 51 százaléka kétszer vagy többször eszik a munkahelyén
  • 43 százalékuk csak egyszer
  • 7 százalék azonban egyszer sem

24 százalék munkavégzés közben fogyasztja el reggelijét, 37 százalékuk még otthon sort kerít erre. A húszas éveikben járó munkavállalókra jellemzőbb, hogy kétszer vagy többször étkeznek a munkahelyen, míg az 50-59 évesek körében a legmagasabb (az átlag kétszerese) azok aránya, akik nem szoktak munkahelyen, illetve munkaidőben étkezni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A legnépszerűbb munkahelyi étkezés továbbra is az ebéd, a dolgozók 84%-a eszik délben a munkahelyén. A válaszadók majdnem kétharmada otthonról vitt ételt fogyaszt, de ma már csak minden ötödik ember eszik a számítógép előtt ülve.

Az ebédszünet megtartása hatalmas javulás a három évvel ezelőtti helyzethez képest, mert akkor azt állapították meg, hogy az emberek 40 százaléka munka közben kap be néhány falatot. A korábbiakhoz képest némileg emelkedett (6-ról 10 százalékra nőtt), de még mindig igen alacsonyazok aránya, akik vendéglátóhelyen ebédelnek vagy ételfutártól rendelnek (9%) - ezek a szokások továbbra is a magasabb végzettségűekre és a fővárosban élőkre jellemzőek inkább.

A rendszeres kávéfogyasztók száma 73 százalékról 81-re ugrott, ugyanakkor a 4 vagy több csészével megivók aránya 14 százalékról 11 százalékra esett vissza. A dolgozók 46 százaléka napi 2-3 csészével tartja éberen magát - derül ki a Profession.hu adataiból. 

A fenti adatokat érdekesen egészíti ki, hogy a válaszadók 63 százaléka saját bevallása szerint az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra, legalább ugyanennyien tanulmányozzák át az élelmiszerek címkéit, 69 százalék pedig nemcsak figyel az elfogyasztott mennyiségre, hanem többet is hajlandó fizetni az egészségesebb táplálékért.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem