Az Aldi több mint 600 új munkatársat keres a leicestershire-i Bardonban nemrég megnyitott, automatizált elosztóközpontjába.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének a képviselőjével tartott egyeztetést az ápolási díjról.
A konstruktív megbeszélésen az érdekvédelmi szervezetekkel közösen áttekintették a javaslatokat az otthoni gondozásra szorulókra vonatkozóan. A konkrét intézkedések kidolgozása során a kormány számít az érintett képviselők közreműködésére; a szakterület a továbbiakban is tárgyalásokat folytat az érdekvédelmi szervezetekkel.
2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







