-5 °C Budapest

Ránk férne egy kis pénzügyi kultúra: az Erste is így gondolja

Pénzcentrum
2009. május 26. 12:47

A hazai pénzügyi kultúra továbbfejlesztése, a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében országos oktatási programsorozatot indított az Erste Bank Hungary Nyrt. A programsorozat keretében a bank fiókvezető munkatársai a hozzájuk közel eső és a programsorozatra jelentkező általános és középiskolákban az osztályfőnöki órák keretein belül alapvető pénzügyi ismeretekről tartanak előadást a diákoknak.

A tavaly ősz óta tartó pénzügyi válság egyik fontos tanulsága, hogy a lakosság meglehetősen tájékozatlan a pénzügyeit illetően és nehezen igazodik el a banki fogalmak között. A megelőzés érdekében világszerte sürgetik a pénzügyi kultúra fejlesztését: az Európai Unió országaiban és hazánkban is számos program, kezdeményezés indult el a pénzügyi ismeretek mind szélesebb körben való megismertetésére. Az Erste Bank Hungary Nyrt. a maga eszközeivel szintén hozzá kíván járulni ehhez a feladathoz, ezért indította el országos oktatási programját.

Danks Emese, kommunikációs igazgató a programsorozattal kapcsolatban elmondta: az Erste Bank Hungary az egyik legnagyobb magyarországi lakossági pénzügyi szolgáltatóként kötelességének érzi, hogy "gondoskodó bankként" jó példát mutatva élen járjon a pénzügyi ismeretek terjesztésében. Korábban ezt számos pénzügyi tanulmányi verseny támogatásán keresztül tette, most viszont aktívan is közreműködik az ismeretanyag átadásában. A legnagyobb lehetőség természetesen a fiatalok képzésében rejlik, hiszen ez a korosztály az, amely rendkívül nyitott az új típusú ismeretekre, valamint az internet és a mobil alkalmazások nyújtotta lehetőségek kihasználása iránt. A gyerekeknek, fiataloknak hatalmas az információigényük, és mivel aktívan részt kívánnak venni a jövőjük alakításában, szívesen sajátítanak el alapvető gazdasági és pénzügyi ismereteket.

Ugyan a magyarországi Nemzeti Alaptantervben 2007 óta szerepel a gazdasági nevelés, mint kiemelt fejlesztési feladat, azonban érdemi előrelépés nem igazán történt. Ezért is döntött úgy az Erste Bank, hogy idén rendhagyó módon próbálja növelni a fiatalok pénzügyi ismeretét, jártasságát. A bank munkatársai egy, a 12-18 éves korosztály számára összeállított interaktív előadás keretében beszélnek a gyerekeknek az alapvető pénzügyi ismeretekről. Arról például, hogy mi a megtakarítás és a hitel, hogyan kell használni a bankkártyát, miként lehet diákhitelt igényelni és mit jelent a nyugdíjelőtakarékosság. Az alapfogalmakon kívül egy-egy ilyen óra keretében arról is beszélgetnek a gyerekekkel, hogy mire kell odafigyelni egy pénzügyi döntésénél - tette hozzá Danks Emese.

A Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott, és kifejezetten a korosztály igényeinek és képességeinek megfelelően összeállított tananyagot teszt jelleggel - a bank egyik fő támogatott intézményében - a kecskeméti SOS Gyermekfaluban mutatták be a bank munkatársai elsőkét. Idén májusban az ország két nagyvárosában, Szegeden és Székesfehérváron folytatódott a program kísérleti fázisa. A sikert jelzi, hogy ezekben a városokban több tucat óra megtartása vár az Erste önkéntes pénzügyi tanáraira. Amennyiben a szegedi és székesfehérvári tapasztalatok beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor az őszi tanévkezdéstől az egész országban elérhető lesz az iskolák számára a természetesen térítésmentes Erste pénzügyi oktatás.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42