Elemzői vélemények a költségvetési intézkedésről és a forinterősödésről: folytatódnak a megszorítások?

Pénzcentrum
2004. július 1. 11:14

A tegnapi költségvetési intézkedés (maradványösszegek felhasználása) feltehetően közrejátszott a forint érezhető erősödésében, mivel a befektetők a kormány tegnapi döntését egyfajta költségvetési megtakarításként értékelhették. Az erre irányuló lépéseket már hosszabb ideje várta a piac, hogy teljesíthetővé váljon a 4.6%-os GDP-arányos államháztartási hiánycél. De valóban megszorításként

értékelhető a szóban forgó 106 milliárd forintra kiterjedő intézkedés? Mekkora "segítséget" jelenthet ez az idei deficitcél elérését illetően, és szükséges-e további kiadáscsökkentési lépések megtétele? Ezekről kérdeztük Barcza Györgyöt az ING, és Nyeste Orsolyát a Postabank elemzőjét.



A szakember véleménye szerint a tegnap bejelentett intézkedés valamilyen mértékben megszorításként értékelhető, a 106 milliárd forintos tétel mintegy feltételezhető kiadáscsökkentésnek fogható fel. Barcza elmondása szerint az említett összegre vonatkozó döntés jelentős segítséget jelenthet a költségvetés kiadási oldalán, mivel GDP-arányos hatása kb. 0.5%-ot tesz ki.

Az elemző ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a most rendelkezésre álló adatok tükrében a 4.6%-os hiánycél teljesülését illetően továbbra is nagy a bizonytalanság, ezt Barcza többek között a PM által kitűzött harmadik és negyedik negyedéves bevételi is kiadási számokkal indokolta. A bevételi oldalon az egyik legnagyobb kérdés a áfa-bevételek alakulása az idei év második felében. A központi költségvetés kiadási oldalán a tavalyi negyedik negyedéves hiánynál mindössze 15 milliárd forinttal többet tervez a PM, míg az idei év első 5 hónapjában mintegy 300 milliárd forinttal (azaz kb. 24%-kal) többet tett ki a kiadási oldal a tavalyi hasonló időszaki hiányhoz képest.

Barcza szerint elképzelhető akár a PM terveinek teljesülése is a bevételi oldal kedvező alakulása esetén, de sok múlik az inflációs pálya, a gazdasági növekedés további alakulásától is.

A tegnapi intézkedés előtt az idei deficitre vonatkozó különböző piaci előrejelzések GDP-arányosan 4.8 - 5.8% között szóródtak, amelyek most kissé közelebb kerülhetnek a kormány céljához: 4.7-5.1% közé csökkenhetnek a becslések, azaz kissé mérséklődhet a nemteljesülés kockázata. Barcza szerint ugyanakkor a 4.6%-os hiánycél nagyobb valószínűséggel történő eléréséhez további kiadáscsökkentő intézkedések szükségesek, ha a bevételi oldalon nem teljesülnek a következő hónapokban a PM tervei. Barcza szerint ennek minimum 60-80 milliárd forintos nagyságrendűnek kellene lennie.



Nyeste elmondása szerint a tegnapi forinterősödés nem elsősorban a költségvetéssel összefüggő bejelentésnek, hanem az általános pozitív piaci hangulatnak volt az eredménye, de egyelőre kérdéses, hogy ez a hangulat milyen időtávra maradhat meg. Az elemző számításai szerint jelenleg mintegy 100-130 milliárd forintnyi kiadáscsökkentésre lenne szükség, azaz a tegnapi 106 milliárd forintos nagyságrendű intézkedés ezzel összhangban van.

Nyeste elmondta, hogy "a maradványértékek zárolása valamilyen szinten megszorításnak értelmezhető"", ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy technikai jellegű megoldások helyett sokkal inkább átfogó költségvetési reformokra lenne szükség, amelyek átmeneti megoldások helyett középtávon is lehetőséget nyújtanának a hiánycsökkentésre, és a hiánycélok betartására.

A hamarosan elkezdődő 2005-ös költségvetésről szóló tárgyalásokkal kapcsolatban a Postabank munkatársának véleménye szerint "nem lenne szerencsés", ha a tárgyalási folyamat során fontosabb elképzelések és költségvetési vonzatuk napvilágra kerülne, mert az a forint fokozottabb volatilitását eredményezheti. Egyelőre kérdéses, hogy a tegnapi látványos erősödést követően a hazai fizetőeszköz ezen a szinten (251-252 Ft/euró) tud maradni. Nyeste szerint a következő hónapokban - amikor napvilágot látnak a második féléves első makroadatok - már nagyobb biztonsággal lehet látni a deficitcél teljesülésének valószínűségét. Amennyiben ezek a PM terveinek tarthatóságát jelzik, úgy a forint akár a 250-es szint alá is erősödhet, ami a jegybank kamatcsökkentési lehetőségeit növelnék.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem