8 °C Budapest

Zwack gyorsjelentés: itt az első fecske

Pénzcentrum
2004. április 22. 09:03 2 perc

A mai közgyűlés előtt tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Zwack, mely ugyan a tavalyinál 20%-kal alacsonyabb adózás előtti eredményt produkált, ez azonban meghaladta a társaság vezetésének az időarányos tervét. Érdekesség, hogy a cég tulajdonosi szerkezetében növekedett a külföldiek részaránya.


A Zwack bruttó értékesítése minimális mértékben, 1.8%-kal emelkedett, árbevétele azonban 6.1%-os növekedést mutatott az egy évvel korábbihoz képest. A kimutatásokban az eddigiektől eltérően a vevőknek fizetett bónuszok nem az egyéb költségek között, hanem a bruttó értékesítés csökkentéseként szerepelnek.)


Eddig nem tapasztalt mértékű lett az első negyedévben az export értékesítések részaránya, a külföldi eladások az össz árbevétel 6.3%-át tették ki. A kedvező számok elsősorban annak voltak köszönhetőek, hogy az olasz importőr megrendelései a tavalyi erőteljes készlet csökkentést követően az első negyedévben visszaálltak a szokásos kerékvágásba.


A cég egyre inkább a prémium szegmens felé fordul (ami nem meglepő), ezeknek az italoknak a forgalma 10%-kal növekedett az elmúlt 3 hónapban, köszönhetően a Vilmos Nectar, és az újrapozícionált Fütyülős termékek bevezetésének. Az egyik húzótermék, a Hubertus szintén jól teljesített, miután a cég piacra dobta a Hubertus 33 nevű termékét.

A bor üzletágban szintén a prémium kategória favorizálása a cél, az első negyedévben a bor szegmens bevétele csökkent, profitja azonban emelkedett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A költségek jelentős növekedésének köszönhetően a cég üzemi eredménye 35%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, adózás előtti profitja pedig 20%-kal. A cég menedzsmentje azonban nem aggódik, hiszen az eredmény meghaladja a cég időarányos várakozásait.


HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 07:02