28 °C Budapest
Young couple, who is expecting twins, assembling a baby crib in their bedroom.

Eszméletlenül berezeltek a babaváró magyarok: sokan csak az utolsó pillanatban léptek, így jártak

2024. január 11. 13:02

A hét folyamán ismertettük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberre vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyekből kiderült, hogy októberhez képest a személyi hitelek esetében mérsékelt, ellenben a lakáshitelek esetében már kifejezetten jelentős felfutást hozott az ősz utolsó hónapja. A most bemutatott babaváró hitel azonban még a másik két hiteltípusnál is jobban szerepelt – az államilag támogatott konstrukció számára 2023 legjobb eredményét hozta a november. Sőt mi több, ismét sikerült az, ami eddig csak októberben – a 2023-as új szerződések értéke meghaladta a 2022. év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.

2023 novemberében 33,6 milliárd forint volt az új babaváró hitelszerződések összege, ami a tavalyi év legjobb eredményének számít, sőt, a korábbi legjobb októberi 29,3 milliárd forintot is jelentősen meghaladta (+14,7%). A hiteltípus esetében egyértelműen erősnek bizonyult a tavaly őszi időszak, hiszen hónapról hónapra egyre csak emelkedett az újonnan kötött szerződések összege (25,26 → 29,30 → 33,6 milliárd forint).

Október után a novemberi eredményről is elmondható, hogy a 2023-as számok végre a 2022-es értékekkel összevetve is megállták a helyüket, sőt, a 2023-as eredmények még meg is haladták az egy évvel korábbi kihelyezések volumenét. 2022 novemberében ugyanis 32,69 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések összege, amit 2,8 százalékkal múlt felül a 2023-as eredmény.

Természetesen az erős őszi hónapok nem voltak képesek lefaragni az év korábbi szakaszában felhalmozott jelentős lemaradást – 2022 január-novemberben 386,77 milliárd forint értékben vettek fel babaváró hitelt a magyar háztartások, míg 2023 azonos időszakában mindössze 230,85 milliárd forintot (-40,31%).

Aligha alaptalan a feltételezés, hogy a 2023 első feléhez képest erősnek számító őszi eredmények a konstrukció feltételeinek 2024. január 1-től életbe lépő szigorításának köszönhető (ti. 2024. január 1-től csak azok a párok jogosultak a hitelre, melyek nő tagjai még nem töltötték be a 31. életévüket, szemben a korábbi, 41 éves korhatárral). Ezek alapján várhatólag a december is erősre sikeredett, ám a tavalyi év utolsó hónapjára vonatkozó adatokat csak február elején fogjuk megismerni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Novemberben tovább csökkent a hiteldíjmutató

Tavaly novemberben 11,99 százalék volt a babaváró hitelek átlagos hitelköltség mutatója, ami 0,44 százalékpontos csökkenést jelent októberhez viszonyítva. Ez egyúttal 2023 eddigi legalacsonyabb értéke is. Ez mindenképpen jelentős javulást jelent a tavaly januári csúcshoz képest (16,22%), ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a konstrukció bevezetése utáni években tartósan 5 százalék alatt alakult az átlagos hiteltköltség mutató, amelyhez képest a mostani érték még mindig igen magasnak számít.

Amennyiben a babaváró hitel felvételén gondolkodsz, akkor a Pénzcentrum kalkulátorával gyorsan megtudhatod, hogy mennyi támogatásra lehetsz jogosult.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 3. 13:30
Így számold ki, mekkora összegekre van szükséged életbiztosításból, balesetbiztosításból és jövedele...
MEDIA1  |  2026. július 3. 12:44
Lapértesülések szerint Bodacz Balázs volt HírTV-s és ATV-s műsorvezető, Kerényi György, az MSZP egyk...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 3. 07:45
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha már a brókerük olyan nagyon jól vált pénzt, akkor azon, vagy v...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 3. 14:28