14 °C Budapest
Rengeteg magyar marad le ezekről az olcsó lakásokról: az élelmesek így csinálják

Rengeteg magyar marad le ezekről az olcsó lakásokról: az élelmesek így csinálják

2021. április 6. 11:01

Visszatérni látszik a lakásság hitelfelvételi kedve az év eleji mélypont után, de úgy tűnik, a legtöbben még mindig óvatosak. Pedig lehetséges, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, hiszen a járvány okozta válság miatt a lakásárak még mindig stagnálnak, jobb a vevők alkupozíciója, kedvezőbbek a banki kamatok, és egyre több hitelintézet kínál fogyasztóbarát kölcsönöket. Vannak, akik bele is vágnak: 10 százazlékponttal nőtt arányaiban a használt lakást vásárlók száma egy év alatt. Viszont rengetegen még mindig haboznak. Mitől tarthatnak? Ennek járt most utána a Pénzcentrum.

Nem meglepő, hogy tavaly év végén és idén év elején visszaesés történt a lakáshitelek felvételben, hiszen ez sokéves tendenciát igazol - a december-január más években is holtidőszak. Az is tudható, hogy a múlt évben az ünnepek és a korlátozások miatt még nehezebb is volt az ügyintézés, így sok folyósítás átcsúszhatott a következő hónapokra. Látva azonban a februári hitelezési adatokat, inkább úgy fest: a lakosság egyszerűen még mindig elkerüli a bankokat. Bár a januári mélyponthoz képest történt javulás, viszont ez nem volt akkora mértékű, amit például az otthonfelújítási támogatás + hitel konstrukció év eleji bevezetése indokolttá tett volna. Hol maradnak vajon a lakásvásárlók, felújítók?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, februári statisztikái azt mutatják, 68,72 milliárd forintnyi lakáshitelt fizettek ki a bankok a lakossági ügyfeleknek. Ez 16,9 százalékkal több, mint januárban - bár azt hozzá kell tenni, hogy az év eleje olyan mélypontot produkált, amilyet a járvány első hulláma alatt sem láttunk. Decemberhez képest viszont 3,9 százalékos a visszaesés. Ha a járvány hónapjait nem számítjuk, utoljára 2019 augusztusában volt ilyen kevés lakáshitelfelvétel egy hónapban, ami a babaváró hitel bevezetésének volt betudható. Az alábbi grafikonok látszik, hogyan tolódtak el az arányok:

Viszont idén nem az arányok eltolódásáról van szó: minden lakossági hiteltípus esetén látható a megingás. Ez egyértelműen az elhúzódó járvány hatása kell legyen. Februártól már igényelhető volt az otthonfelújítási támogatás mellé kidolgozott hitelkonstrukció a bankoknál, viszont a várt roham, úgy fest, egyelőre még várat magára. Bár tavaly februárban 2,46 milliárd forintot fizettek ki a pénzintézetek felújítási célra, idén pedig 2,86 milliárdot, nagyobb növekedést lehetett várni, tekintve, milyen hatalmas az érdeklődés az új konstrukció iránt.

Tavaly februárban 75,24 milliárd forintnyi lakáshitel vándorolt a lakossághoz, ehhez képest az idei összeg (68,72 mrd) 8,7 százalékos visszaesést mutat. Viszont arányaiban érdemes megvizsgálni, hogyan változott a kölcsönfelvétel összetétele a járvány magyarországi kitörése előtti utolsó hónap, 2020 februárja, és idén február között. Szembetűnő például, hogy kevesebben vágtak bele építkezésbe, viszont sokkal többet fordultak a használt ingatlanok piaca felé:

Bár a kördiagrammon nem tökéletesen pontosan vethetőek össze az arányok (mivel nem a teljes felvett összeget közli lakáscélok szerint bontva az MNB), azt viszont le lehet szűrni, hogy a leginkább a használt lakások vásárlása céljából nőtt az érdeklődés egy év pandémiában eltöltött év után. Némi emelkedést mutat a felújítási hitelek iránti kereslet is, viszont az új lakások vásárlása, építés-bővítés, és egyéb célok inkább háttérbe szorultak.

Még nem találtad meg a hozzádillő lakáshitelt? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Nem csak a hitelezés terén, hanem az ingatlanvásárlási keresleten is jól látszik a karanténhatás is a támogatások hatása mellett: 2021 hosszú idő után az első olyan év, amikor több érdeklődés érkezett új építésű házakra mint társasházi lakásokra. Ez nem csoda, hiszen egyre többen városi lakás helyett családi házban gondolkodnak agglomerációban, kertet, udvart szeretnének - egy olyan helyen élni, amely a járvány idején kényelmesebbnek látszik.

Most éri meg használtat venni

A jelenleg legfrissebb kutatás, a GKI és a Masterplast 2021. márciusi lakáspiaci felmérésének eredményei szerint a fővárosban a közeljövőben a használt lakások jelképes árcsökkenésére, vidéken stagnáló lakásárakra számítanak a válaszadók. Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak. A piaci szereplők a közeljövőben a túlkínálat csökkenésére, a piac stabilizálódására számítanak.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2021 első negyedévében (az előző negyedévhez képest) számottevően erősödtek. A 2021. márciusi felmérés során 72 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 201 ezer háztartás szándéka valószínű volt. A lakosság tehát e tekintetben nem nagyon zavartatja magát a járvány második és harmadik hullámától sem - derült ki a felmérésből. A válaszadók többsége szerint

a következő 12 hónapban a használt lakások árainak stagnálására lehet számítani.

A vidéki körzetekben az áremelésre spekulálók aránya kissé meghaladja az árcsökkenést várókét, míg a fővárosban fordítva. A számszerű előrejelzések tanúsága szerint a következő egy évben a fővárosban "jelképes", 1-2% körüli árcsökkenés, vidéken stagnálás várható. Az új építésű lakások esetében érezhető átrendeződést hozott a kedvezményes áfa-kulcs visszatérése. A piaci szereplők ettől az intézkedéstől egyértelmű élénkülést és az áfa-csökkenést részben elnyelő árakat várnak.

Az idén ráadásul a Duna House Pénzügyek szakértői úgy vélik, hogy az újfajta változások a hitelpiacon eddig ritkábban használt támogatásokat tehetnek népszerűvé: ilyen lehet például az egy gyerek után felvehető csok 600 ezer forintos támogatása, ami ugyan a fővárosi ingatlanárak mellett eddig is alkupozíciót jelentett egy ártárgyalás során, de a januártól emellé járó illetékmentesség már több milliós segítséget is jelenthet, így várhatóan sokkal többen fognak élni vele.

Miért óvatoskodik mégis a lakosság?

Az egyik legalapvetőbb ok, hogy miért nem rohantak februárban a bankba tömegével az ügyfelek, amit már említettünk: a december és a január minden normális évben is uborkaszezon, ami a hitelezést illeti, ennek a holtszezonnak a hatásai kitolódhattak 2021-ben februárig. Ráadásul ott voltak a korlátozások hatásai, illetve az ünnepek miatt - mivel pl. több a munkaszüneti nap - csúszhattak a folyósítások. Az első hullám idején a lezárások hatásai szintén 1-2 hónapos csúszással mutatkoztak meg a hosszú lejáratú hitelek statisztikáiban (mint a lakáshitel vagy babaváró kölcsön), így lehetséges, hogy a novemberi korlátozások hatásai még februárban is megmutatkoztak.

Ne felejtsük el, hogy decemberben és januárban még csak a második hullám végét vártuk!

Az enyhülést hozó februárban igényelt hitelek legkorábban a márciusi adatsorokban tűnnek majd, a márciusban megindult harmadik hullám pedig majd még később. Van itt viszont még egy ok, amiért elmaradhattak a lakáshitel igénylések: az otthonfelújítási hitel megjelenése a piacon.

Amikor egy új (támogatott) hitelkonstrukciót kezdenek kínálni a bankok - mint például 2019 júliusában a babaváró hitelt - az ügyfeleket a kivárás jellemzi. Ez feltételezhetően idén is megtörténik: a hitelezési statisztikák alakulását a 2021. januárjában bevezetett otthonfelújítási támogatás és az ehhez kapcsolható, februártól felvehető hitel is befolyásolhatta. Akik felújítási célú lakáskölcsön, vagy személyi hitel felvételét tervezték, talán inkább vártak, amíg kiderülnek az új konstrukció részletei. A februárban igényelt új, támogatott hitelek nagy része pedig leghamarabb márciusban fog látszódni az adatsorokban.

A legjobb lakáskölcsön ajánlatot keresed? Találd meg a Pénzcentrum kalkulátorában!

Ezenkívül még az is óvatosabbá tehette a lakosságot, hogy a járványhelyzet romlani kezdett novemberben és decemberben. Most, hogy a harmadik hullám javában tart és még nem látjuk a végét, lehetséges, hogy ez az óvatosság továbbra is jellemezni fogja a hiteligényléseket.

Jobb az óvatosság?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszer és a fogyasztók biztonsága érdekében változatlanul alapvetően kockázatosnak, a felelős hitelezői magatartással ellentétesnek tartja azon lakossági jelzáloghiteleket, amelyeknél az ügyfél önerejét az általa felvett személyi kölcsönnel biztosítja - volt olvasható a jegybank által idén kibővített (eredetileg 2019 júniusában megfogalmazott), s a hitelintézeteknek címzett vezetői körlevelében.

A babaváró hitel az MNB körlevele szerint nem jelent olyan kockázatot, mint egy személyi kölcsön, így - az adósságfék-szabályokban foglaltakkal összhangban - a hitelintézetek a babaváró hitelek összegének 75 százalékát beszámíthatják önerőként a lakáshitel-kérelmek esetében. Az MNB a Családi Otthonteremtési Kedvezményekhez kötődő egyszeri, a gyermekek után járó és vissza nem térítendő kedvezményekről, illetve a nagycsaládosok gépjármű-szerzési kedvezményéről is azt írja, hogy ezek sem növelik az ügyfelekkel kapcsolatos kockázatokat. Így ezek teljes összegét is figyelembe vehetik önerőként a bankok.

A bankok nem zártak be

A jelenleg hatályos intézkedések értelmében sok üzlet, ügyfélszolgálat, szolgáltató kényszerült bezárni, azonban ez alól a bankok kivételt képeznek, tehát akinek hitelügyintézése van folyamatban, vagy most vágna bele, az ugyanúgy megteheti. Na de milyen kamatokat is kínálnak jelenleg a bankok? Vigyázat, attól, hogy fogyasztóbarát egy hitel, még nem biztos, hogy olcsó is!

A Pénzcentrum kalkulátorában használt ingatlan vásárlás céljából 20 milliós hitelajánlatokat kerestünk 20 éves futamidővel. Négy olyan ajánlatot is találtunk, ahol a THM 3,1 körül alakul, tehát a teljes visszafizetendő összeg nem megy 27 millió fölé. Érdemes alaposan szemügyre venni az ajánlatokat: a törlesztőrészletekben pár forintnyi eltérés is százezreket jelenthet 20 év alatt:

Vessük össze az UniCredit és az OTP ajánlatát a példa kedvéért. Mindkét hitel megkapta a fogyasztóbarát minősítést, a kamat ugyanúgy 5 évig marad fix. A törlesztőrészlet az egyik helyen 105, a másikon 121 ezer forint havonta - ilyen eltérés esetén a bankváltást is megéri megfontoni. Főként ha még a teljes visszafizetendő összegeket is összevetjük: az OTP-nek több mint 4 millió forinttal többet kell visszafizetnie az ügyfeleknek.

Ezért nem szabad sosem csak a törlesztőrészletre hagyatkozni: meg kell nézni a THM-et, kamatperiódust, visszafizetendő teljes összeget is. Ez alapján összehasonlítva már valóban jó döntést hozhat a hiteligénylő. Ezeket az információkat személyre szabhatóan megmutatja a Pénzcentrum lakáskölcsön kalkulátora.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 23. péntek
Béla
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?