6 °C Budapest

Mutatjuk, mi minden változott július 1-től: rengeteg magyart érint

2019. július 1. 13:56

Július 1-jével megkezdődik 2019 második féléve, és ahogy minden évben, idén is sok fontos jogszabály lép életbe ezen a napon. Az egyik legnagyobb változás, hogy élesedett a családtámogatási program, amelynek részletei hónapok óta tartják lázban az országot, de módosult az adózás, és néhány vállalatot érintő szabályozás is. A Pénzcentrum összeszedte, pontosan mi minden változik mától. 

A legfontosabb változás a mai naptól, hogy elrajtolt a családtámogatási rendszer. Július 1-jén nemcsak a babaváró hitel, a falusi CSOK, és a nagycsaládosok újautó-vásárlási támogatása indul el, hanem a meglévő CSOK egyes szabályait is átírta a kormány. Az alábbiak bevezetése, változása lépett életbe a mai nappal (bár a családtámogatási rendszerbe beletartozik a teljes bölcsődei ellátás megvalósulása, a nagyszülői gyed igényelhetősége, illetve a néggyermekes anyák szjamentessége is, de ezek csak jövőre, január 1-jétől lépnek majd életbe).

Családtámogatási program

Mától már a második gyermek után is igényelhető az 1 millió forint kedvezmény, a harmadik gyermek után pedig további 4 millió forint támogatásra lehetnek jogosultak a családok, ezzel emelkedett a a tőkeelengedés összege. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a támogatást csak a gyermek megszületése előtt felvett hitelekre lehet igénybe venni. Ha a tőketartozás nem éri el a lehetséges támogatás összegét, akkor a tőketartozáson felül - nem számítva a késedelmi kamatokat - egyéb, a hitelhez kapcsolódó költségekhez is felhasználható.

  • Babaváró hitel

A támogatási rendszer legtöbbeket foglalkoztató eleme a fiatal házasok gyermekvállalását támogató hitelforma. Azok, akik felvették a hitelt, és megadott időn belül gyermeket vállalnak, kamatmentesen törleszthetik azt. Amennyiben a fenti időn belül megérkezik a gyermek, akkor a törlesztést - az ügyfél kérésére - felfüggeszthetik 3 évre - ráadásul ekkor az állam által biztosított támogatásból a fennálló kölcsönszerződés tőketartozásából 30 százalék előtörlesztésre kerül. Amennyiben egy harmadik újszülött is érkezik, akkor pedig a teljes fennmaradó tőketartozást is "elengedik". Különösen fontos az is, hogy a babaváró hitel szabad felhasználású - így arra költjük a felvett összeget, amire szeretnénk. Minden bizonnyal egyes helyzetekben jó alternatívája lehet a személyi hiteleknek, amelyek szintén nagy népszerűségnek örvendenek manapság.

  • Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása

A családvédelmi akcióterv keretében jelent meg az autóvásárlási támogatás is - aki 7 személyes autót vesz, az 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap, melynek összege azonban a bruttó vételár legfeljebb 50 százaléka lehet. A támogatás a hitel- és lízingszerződés keretében vásárolt gépjárműre is igénybe vehető. A babaváróval szemben így ezt a támogatást nem lehet pusztán gyermekvállalási hajlandóságra igényelni, nagy előnye viszont, hogy nem hitelről, hanem teljes egészében vissza nem térítendő támogatásról van szó.

  • Kibővített CSOK

A korábbi szabályozás szerint a háromgyermekesek jártak igazán jól a családi otthonteremtési kedvezménnyel, hiszen a kamattámogatott, 3 százalékos fix kamatozású hitel mellé még 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaptak, ha új lakást vásároltak. Az új CSOK-szabályok azonban jelentős könnyítéseket és további kedvezményeket hoznak, hiszen immár 2 gyermek esetén is igényelhető a kamattámogatott hitel 10 millió forintig, amelybe beleszámítanak a meglévő gyermekek is, ha új építésű ingatlanra igényeljük a támogatást. Ráadásul új építésű otthon esetén 2,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kapnak a kétgyermekesek, használt lakásnál ez 1,43 millió forint (egy gyermek esetén mindkét otthontípusra 600 ezer forint támogatás jár, hitel azonban nem).

  • Falusi CSOK

Mától került bevezetésre az újfajta családi kedvezmény is, amelynek kifejezett célja a kistelepüléseken élők és oda költözni szándékozók otthonteremtésének elősegítése. A sima CSOK-nál egy fokkal kedvezőbb támogatást azok a családok igényelhetik, akik olyan 5000 fő alatti településen élnek, amelyek lélekszáma 2003-2018 között csökkent. Ezek száma jelentős: 2486 ilyen település van Magyarországon, ráadásul ezeken a településeken az ingatlanárak is jellemzően alacsonyabbak, így a falusi CSOK arányaiban is sokkal nagyobb segítséget nyújt majd az ott élőknek, mint a sima CSOK az egyéb településen élők számára. 

Próbáld ki a HelloVidék falusi CSOK kalkulátorát!

A falusi CSOK esetén is igényelhető lesz 2,6 millió forint kétgyermekesek esetén használt lakás vásárlására is, nem csak új ingatlanra, azonban a vásárlás mellett minden esetben szükséges a lakás korszerűsítése és/vagy bővítése. Három gyermeknél vásárlás és bővítés/korszerűsítés cél esetén az összeg 10 millió forint, egy gyermeknél pedig szintén 600 ezer forint. Arra azonban figyelni kell, hogy a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg a támogatás 50 százalékát - azaz legfeljebb 5 millió forint lehet, mint ahogy a meglévő lakás korszerűsítésre és bővítésre fordított összeg is gyermekenként 300 000, 1 500 000 és 5 000 000 forint lehet. A bővítési munkálatoknak 3 éven belül le kell zajlania.

Minden, amit a babaváró hitelről tudni kell: lakossági roadshow az új állami családtámogatásokról Budapesten, majd vidéki nagyvárosokban. Mindenkit várunk!

Közjegyzői díjrendelet

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet. A legfontosabb változás - a Magyar Országos Közjegyzői Kamara korábbi közlése szerint -, hogy a közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell megfizetniük azoknak, akik július 1-jét követően lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt, egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek. Az új lakások építéséhez és vásárlásához igénybe vehető, államilag támogatott lakáscélú hiteleknél - például a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó lakáshitel esetén - lesz a legkedvezőbb a közjegyző díja, amely ebben az esetben a szokásos díj harminc százalékát sem éri el.

A nyugdíjkorhatárt betöltőknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. A díjat pedig a felére kell csökkenteni, ha az okirat írásra vagy olvasásra képtelen embernek készül, valamint ha a közjegyző kórházban fekvő betegnek készít végintézkedést vagy meghatalmazást. A nagycsaládosoknak - amennyiben közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést - a szokásos munkadíj háromnegyedét, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig - ha a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket - a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük.

Szochó csökkenése

Júliustól csökken a szociális hozzájárulási adó, a Pénzügyminisztérium már az idei költségvetést is ennek megfelelően készítette el. A szochót az elmúlt években kétszer mérsékelték, így jutottunk el 27 százalékról 19,5 százalékra. Most már a speciális feltételeknek kell teljesülniük, de a minisztérium állásfoglalása szerint idén júliustól 17,5 százalék lesz a szochó mértéke. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése szerint egyébként a szochó július csökkentése után a következő 2 százalékpontos mérséklésre 2020 utolsó negyedévében kerülhet sor a feltételek - tehát a bérek - alakulása alapján. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Vállalati kötvények

A Magyar Nemzeti Bank fellendítené a hazai vállalati kötvénypiacot, amely teljesen átalakíthatja a cégek forrásbevonási szerkezetét. Az MNB július 1-jén induló Növekedési Kötvényprogramja (NKP) nagy összegű és hosszútávú forrást jelent a kibocsátó társaságoknak, melynek keretein belül a sikeres kötvénykibocsátás előtt egy társaságnak számos üzleti és jogi kritériumnak meg kell felelnie és át kell esnie egy komplex hitelminősítésen is. Ennek a hitelminősítésnek a költségét a kijelölt rating ügynökségek esetén az MNB állja, az üzleti- és pénzügyi kockázati profil szempontjai pedig nagyából ugyanazok, mint a banki hiteleknél. Az NKP-ban való részvétel feltétele B+ vagy annál jobb minősítés elérése. A kötvényállomány Csehországban és Lengyelországban is meghaladja a GDP 5 százalékát Magyarországon viszont mindössze 1,6 százalék. A kötvénykereskedés fellendítéséért XBond néven új, multilaterális kereskedési platformothoz létre a BÉT. 

Digitális adatszolgáltatás a szálláshelyeken

Versenyképesebbé válik a magyar turizmus július 1-jétől, mivel vasárnapig kellett regisztrálniuk a már működő magyarországi szállodáknak a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerébe, és mától elindult a digitális adatszolgáltatás. Ennek köszönhetően nagyban fehéredhet a szálláshely-szolgáltatási szektor és hozzá fog járulni a szolgáltatók adminisztrációs- és adóterheinek csökkentéséhez is. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy jövő évtől 18 százalékról 5 százalékra csökkenhet a szálláshelyszolgáltatás áfája.

Drágul a Posta

A Magyar Posta mától több belföldi és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja, a változás a küldeményforgalom jelentős részét nem érinti. A lakossági csomagterméknél a postacsomag ára marad a legalacsonyabb, 2 kilogrammos súlyig 1550 forintról 1630 forintra változik július elsejétől. Az üzleti csomag esetében a szintén 2 kilogrammos súlyhatárig, 70 forintos emeléssel 1860 forint lesz a kézbesítés díja. A csomagautomatákra küldött csomagok árát a korábbiaktól eltérően súlykategóriánként differenciálja a Magyar Posta annak érdekében, hogy optimalizálja az automaták kihasználtságát. A szolgáltatás díja 2 kilogrammig továbbra is 890 forint marad, 10 kilogrammig 1030 forint, 20 kilogrammig 1340 forint lesz. 

Változik a törékeny és terjedelmes extraszolgáltatások árazása is. A törékeny felár 100 százalékról, 75 százalékra csökken, valamint többletszolgáltatásként bevezetik az időgaranciát. A belföldi árakkal párhuzamosan változnak egyes nemzetközi csomagszolgáltatási díjak is: az EU-n kívüli országok esetén módosulnak az árak, a nemzetközi EMS gyorsposta átlagosan 6,4 százalékkal nő, míg a nemzetközi postacsomag esetében az áremelés átlagos mértéke 1,5 százalék. Az Európai Unió országaiba tartó csomagküldemények feladási díja változatlan marad.

Nyáron a vasúton

Júliustól több InterCity kocsival közlekednek a Balaton expresszek. A légkondicionált InterCity kocsikban komfortosabban lehet utazni, WiFi szolgáltatás és a legtöbb kocsiban konnektorok is rendelkezésre állnak. A helybiztosítási kötelezettség a kerékpárokra is vonatkozik, az expresszvonatokon limitált számban 8 bicikli szállítható - kerékpárjegy és kerékpárhelyjegy váltásával. A vonatok nagy népszerűségére való tekintettel javasolják az elővételi jegyváltást.

Mától használható ki a Kajla Útlevél kedvezménye a vasúton: a tanév végén az alsó tagozatos diákoknak kiosztott okmány július 1. és július 31. között igyenes utazást biztosít minden gyermeknek, aki a vonaton bemutatja Kajla Útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát (diákigazolvány vagy személyi igazolvány) a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. belföldi járatain. A szülő, kísérő 33 százalékos kedvezményben részesül, amennyiben más kedvezménnyel nem rendelkezik. A feláras vonatokra a gyorsvonati pótjegyet, az InterCity pót- és helyjegyet, a helyjegyet, vagy az InterCity pótjegyet a Kajla kampány keretében díjmentesen utazó gyermek részére is meg kell vásárolni.

Parlagfű 

Aaz idei évben is júliustól szabhatnak ki bírságot a parlagfűvel fertőzött területek miatt. Minden földhasználó köteles az adott év június utolsó napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít. Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Túl halkan közlekedő e-autók

Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek - hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó. Pénteki közleményükben felidézték, hogy az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta el és adta ki az erről szóló rendeletet. A júliusi határidő az új típusnak számító, azaz új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. A rendelet célja, hogy az elektromos járművek biztonságosabb résztvevői legyenek a közlekedésnek és ezzel az elfogadottságuk is növekedjen.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm