16 °C Budapest

Megvan, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket

2014. október 22. 14:01

November 4-én, kedden nyújtja be a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényjavaslatot, és valamikor ekkor érkezik külön javaslat formájában a forintosításról szóló törvény is - értesült több független forrásból a Portfolio. Ennél még fontosabb, hogy a tervek szerint aktuális piaci árfolyamon, a bankok közötti hitelkiváltási versenyben forintosítják a devizahiteleket várhatóan 2015 első felében.

Nagy a gőz a boszorkánykonyhában

Legalább négy jogszabály készül ezekben a napokban a lakossági devizahitelek kivezetésével kapcsolatban:

  • Értesülésünk szerint november 4-én nyújtja be a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényt, amely részletesen meghatározza majd, milyen kamatokkal és "tisztességes, átlátható" szerződésmódosítási lehetőségekkel lehet lakossági hiteleket nyújtani január 1-jétől (a devizahiteleseknek is).
  • Valamikor ekkor nyújtják be a forintosításról szóló törvényjavaslatot is, amely értesülésünk szerint kimondja, hogy az aktuális piaci árfolyamon, lehetőség szerint a bankok közötti hitelkiváltási versenyben kell majd forintosítani a lakossági devizahiteleket 2015 első felében.
  • November elejéig elkészül az MNB rendelete arról, egészen pontosan miként kell kiszámítani a szerződés szerint törlesztő devizahiteles ügyfeleknek visszajáró árfolyamrést és egyoldalú szerződésmódosítások miatti törlesztőrészlet-túlfizetést.
  • Külön MNB-rendeletekben szabályozhatják, mi legyen a speciális esetekben visszajáró pénzekkel, például az átütemezett, felmondott, eladott vagy éppen nem teljesítő hitelek korábbi túlfizetéseinek visszatérítésével. Utóbbi két rendeletnek elsősorban a februári elszámolások során lesz jelentősége, amikor a devizahitelesek döntő többségének jelentősen csökkenni fog a tőketartozása.

Bár voltak más forgatókönyvek is (pl. banki forrásból úgy tudjuk, elhangzott az is, hogy november 15-ei, fix árfolyamon forintosítsanak), értesülésünk szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy a lakossági devizahitelek forintosítása során nem kedvezményes, hanem az aktuális piaci árfolyamon (svájci frank esetében jelenleg közel 254 forint) kell megszabadulniuk devizahitelüktől az ügyfeleknek, mégpedig egy új forinthitel segítségével.

Miért van szükség erre?

Többek között az alábbi érvek indokolják, hogy a kormány ne egy kedvezményes árfolyamot, hanem az aktuális piaci árfolyamot írja elő a forintosítás során:

  • Míg az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések elszámolásának van némi jogalapja a Kúria június 16-ai jogegységi döntése szerint (még ha a bankok ezt erőteljesen vitatják is), a devizakockázatok részleges bankokra hárításának azonban nincs, hiszen a Kúria kimondta, hogy ezt főszabály szerint az ügyfeleknek kell viselniük.
  • Varga Mihály keddi bejelentése és a benyújtott adótörvény-javaslat alapján (a lex OTP-t leszámítva) szinten marad a bankadó 2015. január 1-je után is, a bankok tehát korábbi vélekedésekkel és javaslatokkal ellentétben nem kapnak könnyítést. Indokolt, hogy a forintosítás során újabb egyszeri veszteségekkel ne sújtsák őket.
  • A 2011-2012-es végtörlesztés során alkalmazott kedvezményes árfolyam számottevően rombolta a befektetői bizalmat, megingatta a jogrendbe vetett hitet, visszavetette a hitelezést és rombolta Magyarország reputációját.

Bár a lakossági banki devizahitelek összege (az augusztusi adatok szerint) még 3684 milliárd forint, az elszámolások révén ennél jóval alacsonyabb szintre, 2900 milliárd forintra csökkenhet, ekörül lehet tehát az az összeg, amit forintosíthatnak a bankok (feltéve, hogy az összes lakossági devizahitelt konvertálniuk kell).

Mit jelent az árfolyamkedvezmény nélküli forintosítás?

Az aktuális árfolyamon történő forintosítás azt jelenti, hogy a konverzióból kifolyólag a pénzügyi szektornak nem kell újabb veszteséget elkönyvelnie a devizahitelek jövő január-februári elszámolása miatt keletkező 900-1000 milliárd forintos bruttó, illetve (céltartalékok felszabadítása, adó hatás után) 700-800 milliárd forintos nettó veszteség után. Úgy tudjuk azonban, hogy több tényező is ronthatja a bankok jövőbeni eredményességét a mostani lakossági devizahitel-portfólión:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • A "fair bankrendszerről" szóló törvény jelentősen korlátozhatja a forintosított devizahitelekre felszámítható kamatfelárat (nem tudjuk, egyelőre pontosan miként)
  • Mivel a lakossági devizahitel-portfólió eleve 900-1000 milliárd forinttal fog csökkenni a teljes pénzügyi szektorban, a rajta elért bevétel egyébként is jóval alacsonyabb lesz.

Korábbi becsléseink alapján a devizahiteles elszámolást követően a devizahitelesek tartozása átlagosan közel ötödével, törlesztőrészlete átlagosan közel negyedével csökkenhet. A tőketartozás a konverzió révén nem fog tovább csökkenni, hogy miként fog változni a törlesztőrészlet, azt több tényező befolyásolhatja majd:

  • Mennyire lesz intenzív a bankok közötti hitelkiváltási verseny, így az ügyfelek hányad része lesz képes olyan alacsony (vagy még alacsonyabb) forinthitel-kamatot elérni, mint amilyen a devizahitelek év elején visszaálló (eredeti) kamatszintje
  • Mi lesz azoknak a nem hitelképes ügyfeleknek a kamatával, akik esetében a bankok rá lesznek kényszerítve, hogy forintosítsák a devizahitelüket
  • Miként fog alakulni a jegybanki alapkamat, amelynek emelkedése (amennyiben referencia-kamatozású hitelekről beszélünk) jelentősen növelheti a törlesztőrészleteket

Az ügyfelek csalódottak lehetnek

A forintosítás ráirányítja az ügyfelek figyelmét arra, hogy sajnos még az elmúlt évek törlesztései ellenére és a jövő év eleji elszámolás dacára sem lesz alacsonyabb a többség tőketartozása, mint az az összeg, amit eredetileg felvettek. Sokan ezért is számítottak piaci árfolyam alatti forintosításra, aminek most - értesüléseink alapján úgy tűnik - búcsút kell inteniük. Kérdés, a "fair bankrendszerről" szóló törvény hitelkamatokra vonatkozó szabályai mennyire vigasztalják majd őket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem