Az egyik legnagyobb brit pénzintézet - két hiteltermék kivételével - magasabb önerő bevonását kéri az ügyfelektől az új hitelkérelmek során. Egyes bankok az új ügyleteknél maximalizálták a hitel/fedezet arányt, továbbá a futamidő első három évében lehetővé tették a fix kamatozást.
Az igénylők a napokban szembesülhetnek az új feltételekkel, a hitelintézetek 500 ezer fontban (160 millió forintban) maximálták a felvehető hitelösszeget, ráadásul egyes hiteltermékeket csak 25 %-os önerő megfizetése mellett lehet igénybe venni.
Szakértők szerint napjainkban nem elég a hitelfelvétel mellett dönteni, az igazi kihívás az, hogy meg kell felelni a bank által előírt követelményeknek. Az állam minden törekvése ellenére a jogosultsági feltételek megszigorítása a legnagyobb akadály a hitelfelvevők előtt.
Aki nem rendelkezik az előírt önerővel, nem elég magas a havi jövedelme vagy az ingatlan nem megfelelő, annak meglehetősen korlátozottak a lehetőségei. Azoknak, akik a régi hiteleiket akarják kiváltani, a megváltozott feltételrendszer következtében legalább 15 %-ot elő kellene törleszteniük, hogy jogosultak legyenek az új fix kamatozású hitelre.
Ezzel a lépéssel nehéz helyzetbe kerültek az eladósodott lakástulajdonosok, mert nem könnyű további tőkét bevonni az ügyletbe, amikor a fizetőképessége határán van egy család. Az új hiteltermék kedvező, de az időzítés nem biztos, hogy a legjobb. Az embereknek a krízis során először lenne alkalmuk, hogy megszabaduljanak a régi hitelüktől, de a kiváltáshoz szükséges tőke nem mindenkinek áll rendelkezésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hazánkban jelenleg is hódítanak az önerő nélküli lakáshitel és lakáslízing termékek, hónapról-hónapra a rekordokat döntögetnek a pénzntézetek. Nagy kérdés, hogy mikor telítődik a piac és hogyan alakulnak majd ezt követően a lakásárak. Teljes egészében finanszírozott ingatlanok esetében a legkisebb árcsökkenés is fedeztlenné teszi a hitel egy részét.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







