A "free tour" elnevezés mögött olyan üzleti modell húzódik meg, amelyet a legtöbb turista nem ismer.
A NAV 2021-es adatai alapján 294 ezer magánszemély vallott be tőkejövedelmet (pl.: osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből). Habár ez 30 ezer fővel több, mint 2020-ban, mégis 10 ezer fővel kevesebb, mint 2019-ben. Ugyanakkor a tőkejövedelmek jelentősen nőttek (2300 milliárd Ft-ra) mind 2020-hoz (1800 milliárd Ft), mind 2019-hez (1700 milliárd Ft) képest. Ez 35%-os növekedést jelent 2019-hez képest. A nagy növekmény részben a koronavírus válságot követő tőzsdei fellendülésből (a BUX 2021-ben 20% felett nőtt), részben a gyors gazdasági helyreállításból fakadt. Harmadrészt azonban a nagyobb osztalékfizetésnek (tőkekivonás) köszönhető.
Egy tőkejövedelmet kapóra országosan nettó 7,7 millió forint jutott 2021-ben (a nettó éves átlagkereset a KSH adatai szerint 3,5 millió Ft volt). Kiemelkedik a tőkések felső 10%-a (15 ezer fő), ahol az egy főre jutó tőkejövedelem nettó 29,5 millió Ft lett. Érdekesség, hogy 2021-ben kripto eszközökből származó jövedelmet 836 fő vallott (átlagosan 12,4 millió forintot).
Hasonlóan a 2020-as adatokhoz, a tőkejövedelmek közel fele Budapesten (35%) és Pest megyében (16%) keletkezett. Szintén magas volt a súlya Bács-Kiskun megyének (6,2%), míg Nógrád megye egyedüliként volt 1% alatti (0,6%). A teljes keletkezett tőkejövedelmekből (hasonlóan 2020-hoz) nagy arányú volt még Hajdú-Bihar megye, Győr-Moson-Sopron megye, illetve Fejér-megye részesedése (együtt 13%). Ellenben alacsony (2% alatti) volt ez a részesedés Vas, Tolna, Békés, Heves és Zala megyék esetében.
Települési szinten a tőkések legnagyobb része Budapesten és a megyei jogú városokban élt (47%). Közel egy harmaduk (31%) városokban, kevesebb mint negyedük (22%) pedig községekben lakott. Ugyanakkor a tőkejövedelmek több mint felét (57%-át) Budapest és a megyei jogú városok adták.
Település típus szerint az egy tőkésre jutó jövedelmek Budapesten voltak a legmagasabbak (11,2 millió Ft). Ezt követik a megyei jogú városok és a városok (7,1, illetve 6,9 millió Ft). A legalacsonyabb érték a községek körében volt (5,6 millió Ft).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha az egy lakosra jutó tőkejövedelmet nézzük, akkor Felcsút 2019 után újra az első helyen végzett (14 millió Ft/lakos), ez közel 2,5-szerese a 2020-as eredménynek. A második helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska lett (4,1 millió Ft/lakos), a harmadik pedig a Hajdú-Bihar megyei Bihardancsháza (3,5 millió Ft/lakos). Ezen településeken egy-egy nagytőkés feltehetően állandó lakcímmel rendelkezik. A főváros esetében nem meglepő módon (2020-hoz hasonlóan) a XII., az V. és a II. kerület teljesített a legjobban (1,7, 1,7 és 1,6 millió Ft/lakos)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







