Dr. Hegedűs Zsolt tisztázta az egészségügyi szakdolgozói béremeléshez kapcsolódó besorolási szabályokat, valamint ismertette a NEAK tervezett átalakításának főbb irányait.
Egyre több a lepkehimlős óvodás az InfoRádió szerint, ezért a portál szakértőhöz fordult, hogy tisztázza, mit értünk a betegség alatt.
"A lepkehimló egy gyakori vírusfertőzés az óvodások körében, és általában nem jár súlyos tünetekkel" – mondta az InfoRádióban Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A betegség legjellegzetesebb tünete a kiütés, ami elsősorban a két orcán, néha pedig az orrnyergen jelentkezik, innen is kapta az elnevezését, hiszen a pirosodás egy pillangót formál. A szakértő hozzátette, miután a szél is kifújhatja a gyermek arcát, de mástól is kipirulhat, ezért ha a bőrből nem kiemelkedő, apró elemű kiütéseket talpasztalunk testszerte, akár a végtagokon – amelyek általában alig viszketnek –, jó eséllyel lepkehimlős a gyermek.
Sokszor megesik, hogy csalánkiütésnek nézik a lepkehimlőt, de előbbi sokkal erőteljesebben viszket; egy allergiás reakciónál hirtelen erőteljesebb tünetek jelentkeznek – magyarázta a gyermekorvos –, míg a lepkehimlőnek általában kevés tünete van, a kiütések megjelenése előtt néhány nappal hőemelkedés jelentkezhet, esetleg egy kis láz, enyhe vírusos panaszokkal, de ezek nagyon gyakran elkerülik a figyelmet.
A lepkehimlő esetében megjelenő kiütések általában néhány nap, gyógyszeres kezelés nélkül elmúlnak, de ha egyéb tünetek is megjelennek, akkor érdemes orvoshoz fordulni. A betegség súlyosabb lefolyása nagyon ritka, de várandós kismamák lehetőség szerint kerüljék a lepkehimlős gyermekeket – tanácsolta Havasi Katalin.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







