A román válogatott szövetségi kapitányi posztjáról betegsége miatt lemondott 80 éves szakembert az intenzív osztályon, mesterséges kómában tartják.
Államosított szakrendelők, megszűnő szabad orvosválasztás, megemelt szakdolgozói bérek és szigorúbb látogatási rend a kórházakban- egyebek között ezek lehetnek a Belügyminisztérium egészségügyi reformcsomagjában, amelyről a tárca – a sürgősségre hivatkozva – nem tervez társadalmi egyeztetést. Erről a Medical Online írt elsőként, a portál úgy tudja, októberben kerülhet a kormány elé a javaslat.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a reformcsomag több eleme is szembemegy a kormánnyal kötött korábbi megállapodásukkal. Államosított szakrendelők, megszűnő szabad orvosválasztás - többek között erről is döntenének a csomagban. Az RTL híradónak a Belügyminisztérium azt közölte, jelenleg nincs a kormány napirendjén ez a kérdés.
A szigorúbb látogatási szabályok mellett, ami szerint a látogatás előzetes bejelentkezéshez lenne kötve, az is megjelenik a tervekben, hogy a látogatási időn kívül a jövőben egy ápolási segítő is támogathatja a kórházi ellátást igénylő beteget. A segítő személyét a beteg választaná meg, és az ápolásnak nem minősülő tevékenységével tehermentesítheti a személyzetet is. Ezen felül pedig megszüntetnék az orvosválasztás jogát is.
Az adott osztályon, aki ügyeletes, és fogad, az látja majd el a beteget, amikor az bekerül a kórházba
- mondta Rékassy Balázs, egészségügyi közgazdász.
Az eddig többségében önkormányzati fenntartású szakrendelők állami tulajdonba kerülhetnek a nyáron, az átalakítások miatt lesznek olyan kisvárosok, ahol ezek akár meg is szűnhetnek, a dolgozók egy része pedig átvezényelhető lenne, ezzel is enyhítve az orvoshiányt.
Ha a megyei kórház úgy dönt, hogy szükség van arra, hogy szakrendelésre kihelyezze az orvosát egy megyei kórházba, akkor kihelyezhetné, vagy ha éppen a városi kórházban van rá szükség, akkor oda, így nagyon flexibilitással tudná mozgatni az embereket
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tette hozzá az egészségügyi közgazdász. A javaslatok között szerepel a szakdolgozók bérének emelése is, már januártól. Erre a következő évben 130 milliárdot szánnának. A Magyar Orvosi Kamarát meglepte a reformcsomag, mivel nem véleményezhették azt, ráadásul szembe megy azzal, amiről korábban megállapodtak a Kormánnyal.
A törvény ismételten beemelné azt az elemet, ami korábban a mi kérésünkre kikerült, és ami lehetővé tenné azt, hogy a bérezésnél, az orvosi bértábla szerinti bérektől lefelé is 20 százalékkal eltérhessen a munkáltató, ha úgy érzi, hogy az orvos munkájával bármilyen módon, és meg nem határozott kritériumok szerint elégedetlen
- emelte ki Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára. A kormány társadalmi egyeztetést ígért, azonban a Medical Online információi alapján az egészségügyi ellátórendszer megújításáról szóló miniszteri előterjesztésben az áll, hogy a társadalmi egyeztetést az egészségügy átalakításának terveiről a Belügyminisztérium nem tartja szükségesnek, mert „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik”.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








