A Covid-vakcina kevesebb mint egy év alatt elkészült, de a legtöbb oltóanyag története évtizedekben mérhető.
Óriási teher nyomja milliónyi oltatlan magyar vállát: rajtuk múlik, lesz-e újabb brutális lezárási hullám
"Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk" - jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.
A külügyminiszter Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját fogadta Budapesten, majd sajtótájékoztatóján kiemelte: a járvány egyszerre támad egészségügyi, gazdasági és társadalmi fronton, és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen.
"Hogy a háromfrontos támadást ki tudjuk-e védeni, hogy ne kelljen zárnunk és újabb súlyos korlátozó intézkedéseket bevezetnünk, az bizony a jelenleg oltatlan embereken múlik" - mutatott rá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akik az immunizáció vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.
Szijjártó Péter azt is leszögezte, hogy a delta vírusvariáns megjelenésével és dominánssá válásával az Egészségügyi Világszervezet szerepe is megnő, hiszen ott dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a WHO munkáját, a világszintű szolidaritás keretében több mint másfél millió vakcinadózist adott eddig át más országoknak, és ilyen segítségre a kormány a jövőben is készen áll majd, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar oltási program sikerességét.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalin kutatóbiológusnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez, és közölte, hogy a világon több mint 4,8 milliárd vakcinadózist adtak be eddig, de ezeknek a 75 százalékát mindössze tíz országban.
Kiemelte: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, majd az év végére ez az arány elérje a 40 százalékot, a jövő év közepére pedig a 70 százalékot. Ezidáig a világ országainak csupán mintegy felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.
(Címlapkép - MTI/Mohai Balázs)
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







