A Pénzcentrum 2026. július 5.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,09 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 32 863,79 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta, hogy délelőtt még kedvező volt a befektetői hangulat a magyar piacon, amit a nemzetközi mozgások is támogattak, emelkedtek a vezető papírok. Délutánra azonban megint jött egy profitrealizálási hullám, ami miatt visszatért a negatív tartományba a BUX index, végül enyhe pluszban zárt. A senior elemző szerint szerdán nem volt nagyobb piacbefolyásoló esemény.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a jegybank alelnöke, Nagy Márton nyilatkozott, aki elmondta, hogy szükség esetén - nyilván a körülmények függvényében - hajlandóak tovább emelni a betéti kamatszintet, illetve a következő kamatdöntő ülésen fognak dönteni a kedden bejelentett új eszközvásárlási program részleteiről és időzítéséről. Az alelnök beszélt arról is, hogy a jegybank rugalmasan kezeli eszközrendszerét, a forintvolatilitás és a likviditás biztosítása most a prioritásuk, e két szempont alapján cselekszenek - tette hozzá.
- A Mol 31 forinttal, 1,62 százalékkal 1941 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8800 forintra csökkent, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 221,9 millió forint volt.
- A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,71 százalékkal 6400 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
- A BUMIX 3247,74 ponton zárt szerdán, ez 43,96 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







