Ennyien fagytak már most halálra Magyarországon: sokan nem is az utcán, otthonukban hűltek ki
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
A Pénzcentrum utána járt, hogy az egyetemi hallgatóknak milyen ösztöndíj lehetőségek adottak a tanulmányaik során.
Akár 8 millió forintot is fizetnie kell egy családnak, ha fogyatékkal élő hozzátartozóját szeretné támogatott lakhatásban elhelyezni.
A Rossmann idén már másodszor emeli meg a béreit, ezúttal 300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére a drogéria.
Júliustól a kormány döntése alapján a szociális ellátórendszerekre lesz bízva az ápolásra-gondozásra szorulók ellátása.
A szociális tüzelőanyag-pályázat keretösszege a megemelkedett tűzifa árak ellenére sem emelkedett 2018 óta.
A program elsősorban a lakhatás, oktatás, gazdaságfejlesztés hármasára fókuszál, de nagy hangsúlyt fektet a szociális területekre is.
Még az októberi rendeléseket sem mindenhová szállították ki, és ennél jóval több embernek kellene tüzelő az extrém hideg közepette.
A szociális tűzifaprogram keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget.
Számos önkormányzat támogatja egész évben a rászorulókat, és ez az advent időszakában sincs másképp.
Az őszi félév indulásának apropóján a Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen típusú ösztöndíjakat nyerhetnek el majd az egyetemisták és főiskolások, valamint milyen szociális támogatásokra számíthatnak.
Közeleg a tanévkezdés, és a szükséges eszközök beszerzését nem lehet megúszni. Jó hír azonban, hogy az önkormányzatok idén is segítik a rászoruló tanulók családját.
Munkanéli regisztráció mi kell hozzá, mik a munkanélküli regisztráció feltételei? Így történik a munkanélküli regisztráció online. Mutatjuk, miért jó a munkanélküli regisztráció!
A támogatások átlagos mértéke 70 ezer forint, a legkisebb összeg 50 ezer, a legmagasabb pedig 140 ezer forint.
De nem ám.
A 64 ezres támogatásnál jobban járhatnának a családok?
Ezek a hivatalos NAV számlaszámok érvényesek: a NAV számlaszámok 2021 évében is változatlanok: tudd meg, melyik NAV számlaszám kell a Te adózásodhoz is!
Mutatjuk a részletes szabályokat.
A koronavírus a vállalatok 38 százalékában felgyorsította a digitalizáció folyamatát, ami együtt járt a munkaerő iránti igények növekedésével is - derült ki egy 40 ország 26 ezer munkáltatója körében végzett felméréséről.
Bár a gyereknevelés egy rendkívül felelősségteljes feladat, szülőként mégsem szabadna túl szigorúnak lennünk magunkhoz.