Itt veszik most sorra a lakásokat, házakat a magyarok: vajon rájöttek valamire?
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet.
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást vehetnek igénybe a közszférában dolgozók.
2025 augusztus végéig mindössze 69,7 milliárd forintot vettek ki ingatlancélra az önkéntes nyugdíjpénztárakból, ami a teljes vagyon alig 3 százaléka.
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak.
Egy friss felmérésből kiderült, hogy saját célra, vidéken és használt házat venne az átlagos Otthon Start-felhasználó.
A bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is vonzó befektetés maradhat a lakásvásárlás – derül ki egy friss ingatlanpiaci elemzéséből.
Budapesten 24 százalékkal drágultak a lakások egy év alatt, országos szinten pedig 20 százalékos volt az áremelkedés a legfrissebb adatok szerint.
A kormány 2026. január elsejétől kiterjeszti az Otthon Start programot a külterületi ingatlanokra is.
Ilyen ingatlant is ritkán látni: Pápán, a Gróf úton eladóvá vált egy teljesen felújított, 18. századi grófi őrbódé, amely egykor az Esterházy-kastély parkját őrizte.
A bankrendszer sajáttőkearányos nyeresége 2025 harmadik negyedévében 18% körül alakult.
A szakértő várakozásai szerint az elkövetkező hónapokban jelentősebb változás már nem történik a balatoni ingatlanpiacon.
Földrajzi eloszlásuk alapján az alföldi térségek és vármegyék lehetnek az intézkedés legnagyobb nyertesei.
Az Otthon Centrum harmadik negyedéves elemzése szerint továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban.
Megéri belevágni egy 100 éves vályogház felújításába? Hogyan lehet kialakítani benne egy fürdőszobát, vagy szűk, kis ablakos belső térből modern, komfortos otthon varázsolni?
A többi belvárosi kerülethez képest nem változtatta meg drasztikusan a VI. kerület lakáspiacát a tavalyi terézvárosi Airbnb-t tiltó rendelet.
Hatalmas különbségek mutatkoznak a magyarországi lakásárakban: a legdrágább és legolcsóbb utcák között akár 514-szeres árkülönbség is lehet.
A KSH adatai alapján 2024-ben a vármegyeszékhelyeken és Budapesten közel 60 ezer lakóingatlan cserélt gazdát.
A Duna House legfrissebb adatai szerint a budapesti lakáspiacon átrendeződés figyelhető meg a kerületi preferenciákban.
A szabályozás várhatóan jelentős hatással lesz a kerületi ingatlanpiacra.
A Pénzcentrumnak adott interjúban Csörget Balázs, a CBRE Magyarország vezető szállodai tanácsadója arról is beszél, reális-e Budapest számára, hogy Bécs és Prága nyomába érjen a legmagasabb kategóriákban.