Ez már őrület: tényleg képesek még tovább drágulni a magyar ingatlanok?
Vidéken ugyan kevesebben drágítottak, de aki megtette, az elég komoly emelést hajtott végre.
Vidéken ugyan kevesebben drágítottak, de aki megtette, az elég komoly emelést hajtott végre.
A luxusingatlan-piacokon 1 millió dollár egyre kevesebbet ér: Monacóban mindössze 19 négyzetmétert lehet venni ennyi pénzből, míg Budapesten akár 185 négyzetmétert is.
2025 első negyedévében 7 százalékkal erősödött az eladó lakóingatlanok iránti kereslet
A vevők leginkább a kisebb lakásokra vadásztak az elmúlt hónapokban is, melyek jelentős számban a panellakások köréből kerülnek ki.
995 millió forintért eladó a legendás szolnoki Tisza Szálló. Az ingatlan teljes külső és belső felújításra szorul.
Tizenegy év pereskedés után ismét első fokon kezdődik Pécsi Ildikó fiának, Szűcs Csabának és volt feleségének, Pártos Csillának a vagyonmegosztási pere.
A BYD gyár épülésének híre meghozta a fellendülést a szegedi ingatlanpiacon, ahol a Duna House adatai szerint 2023-hoz képest 33%-kal több adásvétel zárult tavaly.
Ráthonyi Palácsik Tímea: Otthon valószínűleg elküldtek volna a lombikprogramból, hogy ne is próbálkozzak.
A magyar vásárlók 85 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy modern, biztonságos ivóvíz- és lefolyórendszerrel rendelkező otthonért.
A március-áprilisi lakásbiztosítási kampány biztosítói adatai szerint eddig mintegy százezren változtattak lakásbiztosításukon.
Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca.
A nyári szezon előtt általában felmerül a gondolat, egy Balaton-parti vagy egy tengerparti nyaraló vásárlása éri meg jobban.
A társasházi lakás a vásárlók kedvence, ugyanakkor új építésű ingatlant továbbra is csak kevesen engedhetnek meg maguknak.
Eladó a valaha szebb napokat megélt nagykanizsai DKG gyár. Hajdanán közel 2000 ember dolgozott itt, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számított. Néhány éve még vadonatúj vagongyárat ígértek a területre, több mint ezer munkahellyel.
A pécsi városvezetés döntött: lebontják az évek óta üresen álló, a város széhgyenfoltjának számító régi pécsi Vásárcsarnokot, és helyén új parkolókat alakítanak ki. Mélygarázs vagy parkolóház épülhet a helyén.
Valószínűleg elsősorban olyan települések vezetnek be korlátozást, ahol egyszerre figyelhető meg a lakosságszám és az ingatlanárak gyors emelkedése.
A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6% körüli hozamra számíthatnak ebben az évben.
Budapesten, ha nem is lehetetlen, de nagy türelem kell ahhoz, hogy élhető lakóingatlant találjunk 40 millió forintos árhatárig,
Friss adatokszerint az ingatlantranzakciók között országosan már 7%-ra emelkedett az új lakások és házak aránya.
Az idén januárban – a jogszabály által adott 60 napos határidőt ki sem használva – már négy önkéntes nyugdíjpénztár teljesített kifizetést.