Őrült drágulás a budapesti albérletpiacon: már ez is csak milliomosoknak van fenntartva?
Még mindig nem áll meg az albérletek áremelkedése, persze az sem mindegy, hol akar az ember lakást kivenni.
Még mindig nem áll meg az albérletek áremelkedése, persze az sem mindegy, hol akar az ember lakást kivenni.
Megtört az árhullám a fővárosi lakáspiacon, mivel havi szinten már lassult a drágulás tempója a befektetői kereslet lecsengésével párhuzamosan.
Igazi kuriózumra akadtunk: eladó a Balaton-felvidéken a Művészetek Völgye nemesi kúriája. Nézzétek, milyen borospincés álombirtokot venni 225 millió forintért?!
Figyelembe kell venni a lakásárak alakulását, a bérleti díjak emelkedését is.
Anno luxus idősek otthonának épült, mára szellemtanyává lett a zalai álomhely - írta meg nemrégiben a HelloVidék. Mostanra kiderült, az új tulajdonosok nem akarják, hogy az enyészeté legyen a félbehagyott épületegyüttes,
A jogszabály lehetőséget biztosítana az önkormányzatoknak, hogy megtiltsák a beköltözni akarók ingatlanvásárlását.
. Jelenleg Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti az 1,6 millió forintot.
Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 18. hetéből.
Hamarosan kezdődik a pápaválasztás. A konklávéban egy magyar bíboros neve is felmerült, akinek esélyeit történelmi és diplomáciai összefüggésekben vizsgáljuk.
A balatoni és a tó környékén lévő településeken található lakóingatlanok iránti kereslet közel 20 százalékkal nőtt az idén.
Új városrészt fejleszt a Biggeorge Alapkezelő a Szentendrei és Bogdáni út találkozásánál, ahol tíz toronyházban több mint 1300 lakás épülhet.
Átlagosan 14 százalékkal kerül többe a nagy méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár.
Az MNB friss lakásárindexe szerint 2024 negyedik negyedévében országos szinten 15,1 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok árai
Budapesten mondhatni önálló piacuk van a luxuslakásoknak és prémium családi házaknak.
Állami támogatással történő lakásvásárlásra továbbra is a több gyermeket vállaló családoknak van a legtöbb esélyük.
Az eladási idő igen fontos mutató, amely alátámasztja a piac élénkülését vagy lanyhulását.
Eladó a Dunakeszi dunapart kedvelt étterme és panziója, a Park Café: az ingatlanért 490 millió forintot kérnek, 140 fős étterem és 7 szobás panzió is tartozik hozzá.
Több mint száz éven át működött vendéglátóhelyként, mára viszont bezárt, és új tulajdonosát keresi a szatymazi elágazásnál található legendás hírű Postakocsi Csárda.
Sem természetes személyek nem tudják használni a rendszert, miközben súlyos működési hibák, hiányos oktatás és jogalkotási bizonytalanságok hátráltatják az átállást.