Nagyon nagy gondban vannak a nők: hiába dolgoznak egyre többet, ez nagyon nem pálya
A 2011 és 2023 között megfigyelt historikus előrehaladási ütem alapján hozzávetőlegesen 46 évbe telne a nemek közötti bérszakadék megszüntetése az OECD-országokban.
A 2011 és 2023 között megfigyelt historikus előrehaladási ütem alapján hozzávetőlegesen 46 évbe telne a nemek közötti bérszakadék megszüntetése az OECD-országokban.
A külföldi, elsősorban észak- és nyugat-európai cégek egyre szívesebben alkalmaznak olyan magyar munkavállalókat, akik vagy az adott államban, vagy magyarországi home officeból dolgoznak.
A kihívásokkal teli gazdasági környezetben a hibrid munkavégzés versenyelőnyt is jelenthet.
Sokan nem tudják megmagyarázni azt, hogy miért végzik a munkájukat, viszont azt érzik: szinte munkaköri előírás az, hogy úgy tegyenek, mintha hasznos lenne.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium másfél hete még határozottan cáfolta, hogy enyhítettek volna Lázár János miniszter tavaly nyári szigorú intézkedésén.
Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük 2025 6. hetének legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit.
Minden vészjósló előrejelzés ellenére, a magasan képzett szellemi munkaerőre jelenleg is szükség van a munkaerőpiacon.
A Pénzcentrum interjút készített Lénárt Viktorral, a ZEL Group alapító CEO-jával, aki több mint 25 éve foglalkozik szervezetfejlesztéssel és coachinggal.
Hiába fordulnak elő komolyabb visszaélések a hazai munkahelyeken, az önkormányzatoknál késik - pedig kötelező lenne - a panasztörvény által előírt bejelentési lehetőség bevezetése.
4 millió 678 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3%.
Az apasági szabadság terén fontos változás, hogy az igénybevételre nyitva álló idő jelentősen megnőtt.
Bár a bejelentések között ritkán fordulnak elő súlyos esetek, időnként elfogadhatatlan, munkahelyi zaklatást jelentő ügyek kerülnek felszínre.
Magyarországon nemzetközi szinten alacsonynak számít a betegszabadságon töltött napok átlagos száma.
A kormány jelentős szigorítást tervez a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása terén.
Az újrakezdési hatás az újévi fogadalmakban csúcsosodik ki: januárban akár 40%-kal nő az új munkára jelentkezők száma.
A munkahelyek világa folyamatos átalakuláson megy keresztül, ahogy a technológia fejlődik és az új generációk belépnek a munkaerőpiacra.
Sokan tévesen azt gondolják, hogy a ki nem adott szabadságot a munkavállaló év végén pénzben megváltathatja. Ez azonban nem igaz, de...
Milyen új HR-trendek formálják a jövőt, és hogyan tudnak a vállalatok ezekhez alkalmazkodni?
A 4 Day Week kampány nevű nonprofit szervezet által indított legújabb kísérlet hétfőn indul, amelyhez 17 vállalkozás csatlakozott.
A munkaviszony megszüntetése nagyrészt közös megegyezéssel történik, azonban gyakran mindkét fél felkészületlen egy ilyen döntési helyzetben.